Csillagok

Az univerzum megsúgja, ha támogatja a terveinket – figyeljük a jeleket!

Amikor döntés előtt állunk, igyekszünk minden lehetőséget végiggondolni, hogy mi történne, ha így döntünk és mi, ha amúgy. De honnan tudhatjuk, hogy melyik a helyes irány? Hogy merre induljunk el, ha megakadtunk? Sokszor tanácsolják azt, hogy hagyjuk, hadd menjenek a dolgok a maguk útján, az univerzum úgyis megmutatja, hogy mit tegyünk, illetve mindig kiderül, hogy a döntésünk végül is jó volt. A nehéz helyzetek esetében mégis jó lenne tudni, hogy melyik út a jobb: ebből a 3 + 1 jelből tudhatjuk, hogy az univerzum támogatja a döntésünket.

Ha egy kis segítségre lenne szükségünk, hogy a hozzánk érkező, sokszor észrevétlen és/vagy később értelmezett jeleket még idejében felismerjük, ezekre a jelekre támaszkodhatunk. Például karrierépítés, munkaváltás, utazás, életmód vagy párkapcsolat terén is – az élet bármely területén jól jöhet egy kis extra segítség.

Onnan jön a lehetőség, ahonnan nem vártuk

Lehet ez például bármilyen változás vagy változtatás lehetősége, ami olyan helyről érkezik, ahonnan nem vártuk. Például valaki munkát ajánl, pedig nem akartunk váltani, vagy egy olyan programlehetőség kínálkozik, amiről nem is gondoltuk, hogy valaha részünk lehet benne – és nem is készültünk rá soha. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem mindig mi rendezzük az életünket, hanem vannak benne úgynevezett véletlenek, sorsszerűségek, amik esetleg éppen ellentmondanak az előre eltervezett szándékainknak. Ezeket a véletleneket pedig érdemes lehet átgondolni, meglépni, kipróbálni – vagy ha nem is mondunk rájuk igent, mégis végigrágni, hogy miért is jött ez vagy az a lehetőség éppen akkor és éppen úgy…

Fotó: iStock.com/kieferpix

Fotó: iStock.com/kieferpix

Véletlennek tűnő egybeesések

A szakértők úgy vélik, hogy az univerzum és a szellemek folyamatosan jelen vannak az életünkben és jeleket küldenek nekünk, amik véletlenszerűnek tűnnek, valójában azonban összhangban vannak egymással és mélyebb jelentéssel bírnak, mint ami a felszínen látszik. Ezt sokszor a megérzésünk jelzi, amikor például úgy gondoljuk, hogy két egymástól független dolog között lehet összefüggés.

Hirtelen felfedezzük, hogy a fölösleges dolgok fontossá váltak

Váratlanul felfedezzük, hogy több olyan tapasztalattal, tudással vagy képességgel rendelkezünk, amikre talán addig nem is volt szükségünk, vagy nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget neki. Egyszeriben azonban mégis felfedezzük és hálásak leszünk azért, hogy rendelkezünk azzal a tapasztalattal vagy képességgel. Ha valami olyasmin gondolkozunk, amit szívesen megtennénk, de nem vagyunk benne biztosak, hogy nekünk való-e, akkor kerülhetnek elő ezek a dolgok, amik arra utalhatnak, hogy igen, meg tudjuk csinálni.

Fotó: iStock.com/fcscafeine

Fotó: iStock.com/fcscafeine

Jól érezzük magunkat, amikor meghozzuk a döntést

Az univerzum egyik legjellemzőbb megnyilvánulása, hogy az intuíciónkra hat, azon keresztül, illetve annak segítségével mutatja meg, hogy melyik irány lehet a jó a számunkra. Ez a megérzés jelen van a döntéshelyzetekben is, csak sokszor nem merünk ráhagyatkozni, mert ha nem olyasmit súg, ami szerintünk logikus vagy egyértelmű lenne, félünk kilépni a komfortzónánkból, félünk látszólag észszerűtlenül dönteni. Az intuíció jelentkezhet kellemetlenül, frusztrálóan, ami nem hagy nyugodni mindaddig, amíg valahogy nem engedünk neki. És akkor érezzük, hogy jól döntöttünk, ha ez a zavaró érzés szinte egy pillanat alatt megszűnik, hirtelen megnyugszunk és elmúlik a kérdés bennünk, hogy vajon jól döntöttünk-e. De még ha nem is egy-az-egyben döntünk úgy, ahogy a megérzésünk súgja, akkor sem árt figyelembe venni és megfontolni, hogy valamennyire mégis figyelembe vegyük a gyomrunkban lévő feszültséget okozó megérzésünket.