Szűz
Ha egy társaságban mindenki kétségbeesetten vágyik a figyelemre, és egyvalaki inkább csendben ül az asztal mellett, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a Szűz jegyben született. Ők azok, akik általában a legfélénkebbek. Nem szeretik az olyan helyzeteket, amikor minden szempár rájuk szegeződik. Rengeteg időt vesz igénybe, mire egy Szűz annyira komfortosan érzi magát valaki társaságában, hogy megnyíljon előtte. Fontos, hogy türelemmel közelítsünk feléjük.
Fotó: iStock.com/julief514
Skorpió
A Skorpiókról köztudott, hogy míg másokról minél többet akarnak megtudni, addig önmagukról nem szívesen beszélnek. Ha azt hisszük, hogy sok mindent tudunk egy Skorpióról, hamar kiderülhet, hogy az alig valami, mert képesek elhitetni másokkal, hogy információt osztanak meg, miközben szinte semmit nem mondanak, vagy csak annyit, ami feltétlen szükséges. Ha egy Skorpióval beszélgetünk, nem árt óvatosnak lennünk, hogy mit mondunk el magunkról.
Vízöntő
A Vízöntők kedvelik a romantikát és a nagy beszélgetéseket, ők maguk mégis távolságtartó és zárkózott személyiségek. E mögött a kemény külső mögött azonban olyasvalaki van, aki alig várja, hogy beszélhessen magáról, és valaki meghallgassa mindazt, amit el szeretne mondani. Addig azonban, hogy ez megtörténjen, nagyon sok időnek kell eltelnie. Érzékenysége miatt fél attól, hogy megbízzon másokban, illetve attól, hogy a környezete félreérti. Attól tartanak, hogy ha megnyílnak valaki előtt, az nem tetszik majd másoknak, és végül egyedül maradnak.
Halak
Annak ellenére, hogy a Halak jegy szülöttei rendkívül empatikusak, természetüknél fogva nehezen engednek közel magukhoz másokat. Mindig készen állnak arra, hogy meghallgassák az embereket, de a saját érzelmeikről csak nagyon nehezen, éppen ezért meglehetősen ritkán beszélnek. Amíg nem teljesen biztosak abban, hogy valakiben megbízhatnak, addig csak hallgatnak. Attól félnek, hogy megbántják őket, hogy sérülnek.







