Skorpió
Valószínűleg egyikünk számára sem meglepő, hogy a Skorpiók vezetik a listát, hiszen aki egyszer belekerült már a jegy képviselőjének a bűvkörébe, az jól tudja, hogy abból menekülni szinte lehetetlen. Ők azok, akikhez egyszerűen csak vonzódunk, de nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mi tetszik bennük. Könnyen lehet, hogy külsőre egyáltalán nem a mi esetünk, mégis ellenállhatatlan vonzalmat érzünk egy Skorpió iránt. Állítólag a jegy szülötteinek egyes jellemzői, mint például a magabiztosság, a megbízhatóság, a titokzatosság is hozzájárul mindehhez.
Fotó: Unsplash/ Sylvain Reygaerts
Oroszlán
Az Oroszlánok kedvesek, melegszívűek és vidámak – többek között ezért lehetnek vonzóak mások számára. Szeretnek a középpontban lenni, ami egyesek számára talán „túl sok” lehet, csakhogy olyan megnyerőek és karizmatikusak tudnak lenni a jegy szülöttei, hogy egyszerűen képtelenségnek tűnik nekik ellenállni. Azt mondják, hogy az ő mosolyuk a legmegnyerőbb az össze csillagjegy között – és mi döntjük el, hogy megadjuk-e magunkat ennek a határozott csábításnak, vagy inkább a biztos háttérből figyeljük, ahogy az Oroszlánok meghódítják a világot.
Rák
A Rákok esetében talán a legnehezebb megfogalmazni, hogy miért vonzódunk hozzájuk, mégis ők kerültek a lista harmadik helyére. Elképesztően romanikusak és mély érzésűek, szinte biztosak lehetünk benne, hogy soha nem felejtjük el azt a napot, amikor megismertünk egy Rákot. Előttük nem kell elrejtenünk az érzelmeinket, sőt, azt szeretik, ha az érzelmekről beszélhetünk. Talán ez az őszinteség is olyan megnyerő mások számára, amiért megmagyarázhatatlanul vonzódhatunk a jegy szülöttei iránt.







