Madison élete első szépségversenyén még csak járni vagy mászni sem tudott: öt hónapos volt, de olyan szép, hogy simán elvitte az első díjat. A sikeren felbuzdulva az anyuka további versenyekre nevezte be a csöppséget, és életük nagy részét azt tette ki, hogy megmérettetésekre utaztak, készülődtek, szépítkeztek. A kislány akkor még nagyon örült, hogy szebbnél szebb ruhákban, csillogó sminkben mutathatja meg magát a közönségnek, a versenyekről szerzett kis barátnőket, a zsűritagok lelkesedését, dicséretét. A versenyeken olyan sikereket értek el, hogy pénzt is kaptak, ezt pedig az anyuka egy megtakarítási számlán helyezte el lánya részére.
A szépség kétélű kardja
Mire tízéves lett, Madison igazán rutinos versenyzőnek számított a gyerekszépségiparban. Ekkor kezdték el kamerák követni az életét, ugyanis szerepelt egy gyerekszépségversenyeket bemutató tévéműsorban is. Ám azzal nem számolt, hogy a megszerkesztett műsor miatt az önmagával egyre kritikusabbá váló lány nehezen élte meg, hogy osztálytársai, kortársai gúnyolódnak rajta, mert azt hiszik, egy barnítókrémmel kent dívát látnak, aki csakis a külsejével törődik. A dolog odáig fajult, hogy a műsor miatt felismerték az utcán, és vadidegenek zaklatták. Madison továbbra is jól szerepelt a szépségversenyeken, de amikor nem kapott jó helyezést, nagyon elkeseredett,é s a továbbra is felé áradó kritikákat is nehéz volt kezelnie. A versenyző életmód és az azzal járó diéta, sport miatt nem tudott átlagos életet élni, ezt kortársai állandóan szóvá tették, és a folyamatos megaláztatás aláásta Madison lelki nyugalmát. Az utolsó versenyén sírva kérte anyukáját, hogy hagyják abba az egészet.
Most ott tart a dolog, hogy a lánynak pszichoterápiára van szüksége ahhoz, hogy visszanyerje lelki egészségét, de újra meg kell tanulnia, hogyan érezze jól magát saját – gyönyörű – bőrében.
