Csillagok

Brad Pitt elárulta, hogy mit tervez halála után

Létezik egy generáció – nem is olyan idős – akiknek Brad Pitt még mindig „A” színész. Az 55 éves sztár most arról beszélt, hogy mikorra tervezi a visszavonulását.

Ha Brad Pitt, akkor Thelma és Louise, Szenvedélyek viharában, Interjú a vámpírral, Harcosok klubja, Trója, Mr. és Mrs. Smith vagy éppen Benjamin Button különös élete. És ez csak egy adag, azok közül a filmek közül, ami eszünkbe juthat a színészről, és amiben maradandót alkotott. Producerként részt vett A tégla és a 12 év rabszolgaság című filmek elkészítésében is, mindkét alkotás elnyerte a legjobb filmnek járó Oscart.

Brad Pitt az idén Cannes-ban, jobban nézett ki, mint valaha Fotó: iStock.com/taniavolobueva

Brad Pitt az idén Cannes-ban, jobban nézett ki, mint valaha Fotó: iStock.com/taniavolobueva

Persze nem csak színészként vagyunk rá kíváncsiak, hanem a magánélete is mindig központi téma. A Mirrornak most elárulta, hogy körülbelül mostanra tudta feldolgozni Angelina Jolieval való válását, és végre kiegyensúlyozott, elégedett az életével.
A brit lapot az is érdekelte, hogy mikorra tervezi a színész a visszavonulását. A válasz pedig mindenkit megnyugtathat: „Azt hiszem, akkor vonulok csak vissza, ha meghalok, ez viszont a terveim szerint még odébb lesz. Ami azt illeti, most érzem azt, hogy újra tele vagyok tetterővel és kreativitással.”

Mi pedig alig várjuk, hogy ezt az erőt láthassuk októberben, az Egyszer volt egy Hollywood című filmben.