Csillagok

Hihetetlen, hogy mennyire szereti a férjét a Grammy-díjas énekesnő

Olyan jó látni, hogy néha a sztárok között is létezik igaz szerelem. Alicia Keys és férje éppen ennek a bizonyítéka. Az énekesnő és a producer kilenc éve házasok, és erről Alicia nagyon meghatóan emlékezett meg.

Alicia Keys nem csak a munkában sikeres. Több mint harmincmillió albuma kelt el világszerte, számos díjat nyert, köztük tizenöt Grammy-díjat és tizenhét Billboard Music Awardot. Saját nemzedékéből egyike annak a kevés művésznek, aki felkerült a Billboard Hot 100 vagyis „minden idők legsikeresebb Hot 100 előadója” listájára. És emellett még a magánélete is rendben van.

Fotó: iStock.com/DFree

Fotó: iStock.com/DFree

Az énekesnő és Swizz Beatz producer 2010 májusában jegyezte el egymást, majd július végén össze is házasodtak. Első gyerekük 2010-ben, a második 2014-ben született, mind a kettő fiú. Mivel július 31-én volt az esküvőjük, a pár a napokban a kilencedik házassági évfordulóját ünnepelte.

Az énekesnő egy romantikus képet tett fel az Instagram oldalára, és hozzá ezt írta: „Esküszöm, sosem voltam még ennyire szerelmes beléd. Te vagy a mindenem! Te vagy a legjobb barátom, a szeretőm, a szurkolóm és a legnagyobb támogatóm. Boldog évfordulót, királyom!”

Fotó:instagram.com/aliciakeys/

Fotó:instagram.com/aliciakeys/

Nem csoda, hogy a posztot több százezren lájkolták, és még sok-sok évig tartó boldogságot kívántak a párnak.