Csillagok

Victoria és David Beckham romantikus biciklitúrára ment

A Beckham-házaspár tudja, hogyan hozza ki a legtöbbet olaszországi nyaralásából. Miután eltöltöttek némi időt Miamiban, londoni hazaérkezésük után Olaszországba indultak, Puglia tartományba. Néhány napja Victoria megosztotta egy fényképet, melyen ő és a férje látszanak, ahogy éppen egy kukoricamező mellett kerékpároznak boldogan.

Puglia egy minden ízében dél-olasz régió, ők a „csizma sarka”, egyben itt található az ország legkeletibb pontja is (Punta Palascia), amely mindössze 80 km távolságra van Albániától. Északon, délen és keleten tenger határolja. A régió földrajzi vonatkozásairól dióhéjban annyit, hogy alig-alig találunk hegyvidéket, összterületének mindössze csak hozzávetőleg 1,5 százalékán, így nagyjából fele-fele arányban síkságok és dombságok alkotják. A házaspárnak tehát nincs nehéz dolga kerékpározás közben, amit amúgy sem gondolnánk, hiszen láthatóan mindketten kirobbanóan jó formában vannak.

Victoria és David két évtizede házasok, júliusban ünnepelték házassági évfordulójukat. A pár az egyik leg ikonikusabb angliai pár azóta, hogy 1999-ben találkoztak, amikor David híres labdarúgó volt, Victoria pedig a Spice Girls női formáció tagja.

Bár mindketten zsúfolt életet élnek, David és Victoria mindig gondoskodnak arról, hogy elegendő időt fordítsanak egymásra. A nyaralásukon külön kijelöltek egy randevú-estét, ami csak kettejükről szól. Előző nap Victoria felkérte rajongóit az Instagram-on, hogy szavazzanak arról, melyik ruhát vegye fel eme jeles alkalomra, ezzel is bizonyítva mindenkinek, hogy bár házasságuk intimitását megtartják, mégis örökké hálásak a rajongóknak, akik fontos részét képezik egy celeb életének.