Csillagok

A Grease sztárja már nem foglalkozik azzal, hogy rákos

Olivia Newton-Johnról azt nem lehet mondani, hogy feladta a rák elleni küzdelmet. Két alkalommal legyőzte a daganatos betegségét, de tavaly novemberben újra megjelent a szervezetében. Már nem nagyon tud mit kezdeni vele, inkább élvezi az életet.

Először 1992-ben, majd 2013-ban nézett szembe az emberfeletti küzdelemmel, hogy legyőzze a rákot. Azok a csaták sikeresek voltak, de tavaly ősszel negyedik stádiumban lévő mellrákot diagnosztizáltak a 70 éves színésznőnél.

A színésznő 2014-ben, itt éppen egészséges volt Fotó: iStock.com/Kobby Dagan

A színésznő 2014-ben, itt éppen egészséges volt Fotó: iStock.com/Kobby Dagan

Azóta testének több pontján is áttétek jelentek meg. Januárban még a halálhíréről szóló pletykák is felröppentek. De Olivia Newton-John él és virul… legalábbis úgy tesz. A brit Metro című lapnak elmondta, hogy igazából szerencsésnek érzi magát, hogy ideáig eljutott.

„Már harmadjára futok neki, és még mindig élek! Mikor megkapod a rák diagnózist, a frász jön rád. Hirtelen rádöbbensz, hogy véges az időd” – idézte a színésznő szavait az újság. Olivia ma már úgy néz a jövőbe, hogy minden nap ajándék. Kevesen vannak, akik ezt a mondatot nála komolyabban gondolják. A színésznő egyébként még most is dolgozik, egy rák gyógyításáért küzdő alapítványnak segít.