Csillagok

73 éves lenne a rocktörténet egyik legnagyobb zsenije

1946-ban ezen a napon született Freddie Mercury, az egyik legnagyobb énekes-legenda, aki már élete során is világhírre tett szert és évtizedekkel halála után legalább akkora érdeklődés és rajongás övezi.

A brit énekes Zanzibáron született Farrokh Bulsara néven, a Freddie Mercury nevet hivatalosan 1970 körül, a Queen alapításakor vette fel. Kivételes tehetsége és hangja meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalnak ő volt a dalszerzője.

A Queen végleges formáját 1971-ben John Deacon basszusgitárossal kiegészülve kapta és kezdetét vette minden idők egyik legsikeresebb rockzenekarának története. A zenekar logóját egyébként szintén Freddie tervezte, ami a négy tag csillagjegyéből, egy Q betűből, egy koronából és a Főnix madárból állt.

Különleges arcvonásait a négy extra metszőfoga adta, de azt kevesen tudják, hogy azokat azért nem húzatta ki soha az énekes, mert úgy gondolta, segít számára az éneklésben. A világsztár, aki négy oktávot is kiénekelt, sokkal inkább született tehetség volt.

Budapest, 1986. július 28. Nagysikerű koncertet adott a Queen együttes Budapesten a Népstadionban. A képen: Freddie Mercury. MTI Fotó: Ilovszky Béla

Budapest, 1986. július 28. Nagysikerű koncertet adott a Queen együttes Budapesten a Népstadionban. A képen: Freddie Mercury. MTI Fotó: Ilovszky Béla

Betegségét szinte az utolsó pillanatáig titkolta, ahogy szexuális irányultságát is, 1991-es halálával az AIDS egyik leghíresebb áldozatává vált.

A Queen egyetlen magyarországi fellépését 1986. július 27-én a Népstadionban adta, melyről film is készült. Meglepetéssel készültek a magyar közönségnek, mintegy 70 ezer ember előtt elénekelték magyarul a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. (Freddie Mercury iránti tisztelete jeléül egyébként nem sokkal a legenda halála után Axl Rose is elénekelte a Népstadionban ugyanezt a népdalt.) Nemrég került nyilvánosságra és egyben kalapács alá Denis O’Regan, a rockbandák híres fotósának néhány képe, amelyen többek között a budapesti fellépése előtt Freddie Mercury is látható. A felvételeken a banda épp hangol a koncert előtt a Népstadion színpadán.

A legendás énekes és a brit rockegyüttes életéről Bohém Rapszódia címmel tavaly film is készült, amelyet sok kritika ért, mégis hatalmas siker lett szerte a világban. Az alkotást egyébként öt Oscar-díjra jelölték, melyből négyet meg is kapott, köztük a legjobb férfi főszereplőnek járót. A filmben Rami Malek színész alakítja Freddie Mercury-t, énekhangját azonban Marc Martel kölcsönözte.