Csillagok

72 éves a Horror Nagymestere

Minden idők egyik legsikeresebb írója, a 20 század legtermékenyebb és legolvasottabb szerzője, Stephen King ma lett éppen 72 éves.

Az úgynevezett popkultúra első számú írójaként számon tartott Stephen King 1947-ben született a Maine állambeli Portlandben, amely számos regénye helyszínéül szolgál. Első sikerei előtt is írt már regényeket, ezeket később átdolgozva, Richard Bachman álnéven jelentette meg. 1973-ban küldte el a Carrie című regényének kéziratát a Doubleday kiadónak, amelynek szerzői jogait nem sokkal később a New American Library 400 000 dolláros rekordösszegért vásárolta meg. A művet egyébként angol tanári állása mellett írta meg a szerző, és az első kéziratok a szemetesben landoltak, csupán felesége ösztönzésére folytatta tovább és fejezte be a könyvet.

Stephen King amerikai író a Doctor Sleep című új könyvének hamburgi bemutatóján 2013. november 20-án. (MTI/EPA/Maja Hitij)

A Carrie hirtelen jött sikere hírnevet hozott Stephen King számára, aki feladta tanári állását, hogy az írásnak szentelhesse idejét. A regényből 1976-ban elkészült filmváltozat meghozta a sikert a rendező, Brian De Palma és néhány szereplő, mint Sissy Spacek, John Travolta, Nancy Allen számára is. 1977-ben a Ragyogás című műve pedig azonnal bestseller lett.

A Christine, az Állattemető (vagy Kedvencek temetője), A setét torony-sorozat vagy az Álomcsapda szerzőjének negyvennél is több nyelvre lefordított művei több mint 400 millió példányban keltek el világszerte. A legtöbb művéből film is készült. Nemrég mutatták be az előzetesét az egyik leghíresebb művének, A ragyogás filmes folytatásának. A Doctor Sleepet (Álom doktor) Mike Flanagan fogja rendezni, a főszereplő Ewan McGergor lesz, a főellenséget pedig Rebecca Ferguson fogja játszani. A film premierjére Amerikában november 8-án fog sor kerülni, itthon pedig már hetedikén láthatják a rajongók.