Csillagok

Lehet, hogy elszólta magát Rihanna

Nem sok kell ahhoz, hogy egy hírességről valami pletyka induljon el, és Rihanna ezt most nem is úszta meg. A rajongók szerint az énekesnő babát vár, de a hírt még senki nem erősítette meg.

Rihanna a múlt héten a Diamond Ball nevű eseményen járt New Yorkban és szót ejtett a fekete nőkről és a szülésről. A Daily Mail idézte is az énekesnő beszédét.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

„Én egy fekete nő vagyok, és egy olyan fekete nő hozott engem a világra, akit szintén egy fekete nő szült, és én magam is egy ilyen csöppségnek fogok életet adni” – mondta Rihanna, aki egyelőre nem erősítette meg a terhességével kapcsolatos pletykákat. A rajongói viszont már kész elméleteket gyártanak.

Volt, aki már gratulált is az énekesnőnek, és akadt olyan férfirajongó is, aki szomorúan vette tudomásul, hogy Rihanna nem tőle vár gyereket. A 31 éves, kilencszeres Grammy-díjas barbadosi énekesnő jelenleg a milliárdos Hassan Jameellel jár.