Csillagok

Meg Ryan szakított a vőlegényével

Meg Ryan és 11 évvel idősebb zenész vőlegénye, John Mellencamp szakítottak néhány hónapja. A párt májusban láttak utoljára együtt, és több külföldi bulvárlap is megerősítette a szétválás hírét.

Az 57 éves színésznő és John Mellencamp 2018 novemberében jegyezték el egymást, úgy tűnt haladnak az esküvő felé, de májusban valami történt…

Fotó: iStock.com/Miro Vrlik Photography

A Daily Mail és a Mirror is a US Weekly lapra hivatkozott, amikor megírták, hogy a pár szakított. Ahogy az lenni szokott egy a párhoz közel álló forrás azt nyilatkozta, hogy „Megnek elege lett, és felbontotta az eljegyzésüket, és egyáltalán nem bánta meg a tettét.” Talán azért sem, mert a kapcsolatuk tele volt hullámvölgyekkel.

Egyébként 2011-ben vállalták fel a kapcsolatukat, de már 2010 végén egy párt alkottak. 2014-ben egyszer szakítottak is, de később megpróbáltak újra összejönni, ami sikeres volt, és úgy tűnt, hogy az eljegyzéssel révbe is érnek. 2018 novemberében Meg Ryan az Instagram-oldalán jelentette be, hogy eljegyezték egymást, a szakításról viszont nincs poszt. A színésznő és a zenész sajtósa nem erősítette még meg a hírt, de így is egyre biztosabb, hogy ez a sztárpár is a múlté…