Csillagok

Oscar 2020: Negatív rekordot döntött a gála

Magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezték meg az Oscar gálát, és noha az időpont teljesen szokványos volt, az, hogy mennyien nézték, már nagyon nem.

Az ABC által élőben sugározott műsort átlagosan 23,6 millióan látták, 20 százalékkal kevesebben, mint a tavalyi ceremóniát. Ez pedig azt jelenti, hogy minden idők legalacsonyabb nézettségét mérték az idei Oscar-közvetítésen – számolt be róla az MTI.

Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

A felmérést készítő Nielsen közvéleménykutató emlékeztetett rá, hogy a legutóbbi nézettségi mélypont 2018-ban, akkor 26,5 millió nézőt vonzott a gála. Azért valljuk be, aki nézte a közvetítést, tényleg nem kapott semmi extra élményt – én például Brad Pitt díja után, már aludtam…

A három és félórás műsor házigazda nélkül zajlott le, de a gálának már tavaly sem volt műsorvezetője. A visszajelzések szerint azonban a nézők bírálták a show-t a fésületlenségéért és következetlenségeiért. Egyebek mellett azt sem értették sokan, hogy miért énekelte el Eminem egy 17 évvel ezelőtti számát, bár őt lehet meglepetésnek szánták a szervezők, mert ő nem volt benne az előzetesen kiadott fellépői listában.

Renée Zellweger hófehér Armaniban érkezik a 92. Oscar-gálára a hollywoodi Dolby Színházba. Fotó: MTI/EPA/David Swanson

Az online kritikák, köztük a deadline.com cikke egész egyszerűen egy “megfakult cirkusznak” nevezte a műsort, a The New York Times a műsorvezetőt hiányolta, a The Los Angeles Times pedig a zenés produkciók színvonalát kifogásolta.

A közvéleménykutató ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a közösségi médián, a Twitteren, a Facebookon és más platformokon a gálával kapcsolatban 16 százalékkal több interakciót mértek a tavalyihoz képest, és így ezek száma meghaladta a 20 milliót.

Brad Pitt amerikai színész átveszi a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést a Volt egyszer egy Hollywood című filmben nyújtott alakításáért Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

A gálán egyébkén az Élősködők című dél-koreai film négy Oscart is kapott, de átvehette az aranyszobrot Joaquin Phoenix, Reneé Zellweger, Brad Pitt és Laura Dern is.