Csillagok

Ő Lady Gaga titokzatos szerelme

Nem is olyan rég, szilveszter éjjelén Lady Gagát, egy titokzatos barna hajú, sármos férfival kapták lencse végre, ahogy kilépnek egy luxus étteremből. Akkor még semmit sem tudhattunk erről a férfiról, és sokan úgy hitték, ő is csak egy, a pophercegnő rövidtávú viszonyaiból.

Lady Gaga és vőlegénye Christian Carino, pont egy éve, februárban bontották fel az eljegyzésüket két évnyi kapcsolat után. Ezután a hangmérnök Dan Hortonnal volt együtt, de kapcsolatuk egyik percről a másikra véget is ért. Pont eben az időszakban forgatta Gaga és Bradley Cooper az azóta ikonikussá vált szerelmes filmet, a Csillag születiket. Mivel Bradley Cooper is ekkoriban szakított Irinia Shaykkal, sokan abban reménykedtek, hogy a két színész nem csak a filmvásznon alakítja a szerelmespárt, hanem érzelmek szövődnek köztük az életben is. Azóta megerősítették, hogy sosem történt köztük semmi, a rajongók nagy csalódására. Sokáig nem is gondoltuk Lady Gagáról, hogy komolyabban járna valakivel, egészen mostanáig, hiszen az eddig komolytalannak tűnő kapcsolata a titokzatos férfival, úgy tűnik, egyre szorosabbá és romantikussá válik.

Az elmúlt két hónapban ugyanis, egyre többször jelentek meg nyilvánosan, felvállalva kapcsolatukat. a legutóbbi, Miami-ban készült fotójuk pedig arról árulkodik, kapcsolatukat immár hivatalossá is tették.

Már csak az a kérdés, hogy ki is ez a titokzatos férfi?

Ő nem más, mint, Michael Polansky multimilliomos üzletember, aki a Harvard Egyetemen szerzett diplomát matematika és informatikai tudományok szakon, és mára a Parker Foundation vezetője lett. Ezt az alapítványt 2015-ben a tudomány, globális egészségügy, civil mozgalmak és művészetek támogatására hozta létre, Sean Parkerrel, a Napster és a Facebook társalapítójával közösen. Ha ez még nem lenne elég, a sármos férfi San Franciscó-i Parker Institut for Cancer Immunotherapy rákkezeléseket kutató és támogató intézetben is közreműködik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Happy Valentine’s Day!! “Babe, do I have lipstick all-over me?”😂#valentines ❤️💋💋💋💋💋💋💋💋💋💋💕🧚‍♀️happy v-day to all my monsters!!! I love you!!! ❤️😘🎈

Lady Gaga (@ladygaga) által megosztott bejegyzés,

Abban mindig is biztosak voltunk, hogy a Bad Romance énekesnőjének nem akármilyen férfi dukál, úgy tűnik, Lady Gaga most rátalált a számára tökéletes, és különleges férfira. Reméljük szerelmük kitart, és talán nem is kell olyan sokat várnunk, hogy az eljegyzést is bejelentsék majd!