Csillagok

Elizabeth McGovern tanította meg Brad Pitt-et csókolózni

Elizabeth McGovern (Cora Crawly - Downton Abbey) ellátogatott az énekesnő, Kelly Clarkson talkshowjába, ahol többek között arról számolt be, hogy Brad Pitt neki köszönheti a csókolózási képességeit.

A műsorban a Downton Abbey szereplői meséltek arról, hogy miért pont őket választották ki a szerepekre. Elizabeth McGovern elsősorban arról mesélt, milyen kiváltságai voltak, amiért a sorozatok világának talán legelegánsabb grófnője szerepébe bújhatott.

Elizabeth McGovern (Fotó: Shutterstock)

Az „én még soha” játék kereteiben belül pedig azt is elárulta, hogy 1994-ben sokat tett azért, hogy a jóképű színész magas szinten megtanuljon csókolózni a filmvásznon. Elizabeth McGovern ugyanis csókleckéket adott Pittnek, az Egy kis szívesség című romantikus vígjáték forgatása során.

„A csókleckéket a fizetett munka részeként adtam, mert gondoltam ezzel hozzájárulok a színészi képességeihez. Vannak azért ennél rosszabb módjai is a pénzkeresésnek, úgyhogy nem panaszkodhatok. De igen, én avattam be a csókolózás rejtelmeiből, úgy gondolom” – mesélte el hamiskás mosollyal a színésznő.

Kelly Clarkson erre megkérdezte tőle, hogy a csókon kívül a smárolás művészetére is megtanította-e Brad Pitt-et, mire a színésznő így válaszolt: „Igen. Én tettem azzá a férfivé, aki mára lett. Mindent tőlem tanult!”

1994-ben Brad Pitt még csak 31 éves volt, a Thelma és Louise című filmben tűnt fel, mint egy suhanc nőcsábász, be kell látnunk, akkoriban valóban nem volt még az a szívtipró, akivé csak később vált. Mindenesetre, látva a most is lehengerlően gyönyörű, bájos, és kifinomult 58 éves színésznőt, kicsit sem elképzelhetetlen, hogy Hollywood legnagyobb macsója, valóban neki köszönheti, a filmjeiben nyújtott csókjeleneteinek sikerét.