A francia rendező karrierje kezdetén, az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején tévéreklámokat rendezett. 1976-os első filmjéhez, a Fekete-fehér színesbenhez saját élményeit használta fel, melyeket kameruni katonai szolgálata során szerzett. A film megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat, Elefántcsontpart nevezésében. A nagyobb ismertséget viszont 1998-ban szerezte meg, amikor elkészítette a Heinrich Harrer életén alapuló Hét év Tibetben című filmet, igaz munkája miatt élete végéig szóló kitiltást kapott Kínából, akárcsak a film teljes stábja, köztük a főszereplők, Brad Pitt és David Thewlis is.
A 76 éves filmes azonban most sem pihen, elmondta a Notre Dame produkcióban fel akarja idézni a tűzvész éjszakáját, a tűz fellángolását megelőző eseményeket. Tudja, hogy nem lesz könnyű dolga, mivel egy hihetetlen és erős érzelmeket kiváltó eseményt kell ábrázolnia – írta az MTI.

Fotó: iStock.com/Loic Salan
Mint ismert, 2019. április 15-én keletkezett a tűz a Notre-Dame katedrális tetőszerkezetében, ahol felújítási munkák folytak. A lángok nagy kárt tettek a világhírű gótikus templomban. A helyreállítási munkák elkezdődtek, de a koronavírus-járvány miatt egy ideig szüneteltek.
Annaud reményei szerint nyáron elkezdődhet a forgatás.