Csillagok

Adele a felismerhetetlenségig lefogyott

Az énekesnő idén először tett közzé magáról fotót az Instagramon, és bizony olyan vékony lett, hogy a képet elnézve mi először azt hittük, nem is őt látjuk.

Adele-ről már tavaly is olvastuk, hogy elkezdtek róla leolvadni a kilók – ennek valószínűleg köze lehet ahhoz is, hogy 2019 áprilisában különköltöztek férjével, Simon Koneckivel.

fotó: istock.com/Tinseltown

Az énekesnő sokak szerint még inkább beleadott mindent az edzésbe, és jobban odafigyelt az étkezésére is, aminek mára meg is lett az eredménye: elképesztően lefogyott!

Az alábbi fotót tette közzé magáról Instagramon – ez az idei első posztja –, de nem a fogyásról ír megjegyzésképp, hanem megköszöni a 32. születésnapjára kapott szeretetet és jókívánságokat, valamint köszönetet mond az egészségügyi dolgozóknak is az áldozatos munkájukért.

A fotó tényleg hihetetlen, olyan, mintha nem is Adele-t látnánk rajta. És bár nem tetszik mindenkinek ez a nagy fogyás, a poszt már a 10 millió kedvelést közelíti.

Adele korábbi edzője, Pete Geracimo a Metro című lapnak elmondta, hogy nincs igaza azoknak, akik szerint a világsztárnak a vékonyság elérése volt a célja, és ezért akart volna lefogyni. Az edző szerint az ok más volt: Adele az egészsége miatt kezdett el jobban figyelni az étkezésre és a sportra, tehát saját magáért, illetve hétéves kisfiáért, Angeloért akart változni.