Csillagok

Nem mindennapi olvasmánynak ígérkezik Lenny Kravitz memoárkötete

Az 56 éves művész életének első 25 évéről vall a kötetben, amire egy kicsit még várnunk kell, de legalább már a megjelenés időpontja kiderült.

A Let Love Rule címet kapta, és októberben jelenik meg Lenny Kravitz memoárkötete, melyben a zenész mozgalmas életének első 25 évéről vall – írja az MTI.

Berlin, 2014. november 6. Lenny Kravitz amerikai énekes-dalszerző koncertet ad Berlinben, németországi körútja első állomásán 2014. november 5-én.(MTI/EPA/Britta Pedersen)

A Grammy-díjas amerikai énekes, dalszerző könyvében beszámol iskolai éveiről, az otthoni feszültségekkel terhes légkörről, és az attól való menekülésről, amit a zene jelentett számára – írta a The Hollywood Reporter.

Az 56 éves művész azt is megosztja a könyvben, hogy számos lemezszerződést utasított vissza, míg végül rátalált saját hangjára és egyenesbe jött magával. Életének fontos állomásai közül mesél manhatani, brooklyni, Los Angeles-i, majd franciaországi, angliai és németországi tapasztalatairól is.

Mint közleményében fogalmazott, könyvében a születésétől első albuma, az 1989-es Let Love Rule megjelenéséig foglalja össze emlékeit. „Ez az utazás tele volt kalandokkal, közben tisztába jöttem magammal és megtaláltam a hangomat” – írta. Hozzátette: mindeközben a szeretet volt az az erő, ami kikövezte az útját és ezt a szeretetet fogalmazta üzenetévé.

A Let Love Rule című memoárkötet október 6-án jelenik meg.