×

Csillagok

George Clooney és felesége hatalmas összeget adományozott Bejrútnak

George Clooney és felesége, Amal Clooney egy közleményben tudatták a világgal, hogy 100 ezer dollárral, vagyis közel 30 millió forinttal segítenek a bejrúti robbanás áldozatainak családján és a károk felmérésében.

A sztárpár közleményét a People magazinhoz juttatta el, melyben tudatták: 100 ezer dollárral segítik a bejrúti katasztrófát. A házaspár nem közvetlenül a civileknek adja a pénzt, hanem három olyan szervezetnek, amely már a helyszínen dolgozik. A szervezetek nem csak sérülteket látnak el, hanem segítenek a károk felmérésében, és az áldozatok családjaival is foglalkoznak.

Amal és férje George Clooney 2016-ban Cannesban

Az adakozás nem véletlen – bár a pár minden helyzetben fontosnak tartja a jótékonykodást – Clooney felesége bejrúti születésű. A libanoni polgárháború miatt menekült el az országból az 1980-as években, majd Angliában telepedett le.

A pár a közleményben azt is írta: remélik, hogy a felajánlásuk másokat is hasonló cselekedetre buzdít.

Bejrút kikötői negyede 2020. augusztus 6-án, két nappal a hatalmas erejű, kettős robbanás után. A detonációk következtében a legutóbbi információk szerint legkevesebb 135 ember életét vesztette, több mint ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. Fotó: MTI/EPA/Vael Hamzeh

A néhány napja történt robbanásnak már több mint 130 halottja van. A Sky News Arabia hírtelevízi szerint a hatalmas erejű detonációban több mint négyezren sérültek meg. Köztük van az ENSZ 48 alkalmazottja és 27 családtagja is. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították – írta az MTI. A robbanások okát még mindig nem tudni. Az első hírek szerint petárdaraktárban keletkezett tűz okozta az elsőt, a második rendkívüli erősségét pedig az, hogy nagyon nagy mennyiségű, 2700 tonna ammóniumnitrát robbant fel, amelyet már hat éve tároltak egy kikötői raktárban.