Csillagok

57 éve hunyt el a francia sanzon királynője - Édith Piafra emlékezünk

Édith Piaf 1963. október 10-én hunyt el - legszebb és legszívhezszólóbb dalaival emlékezünk rá.

Édith Piaf Párizsban született 1915. december 19-én, Édith Giovanna Gassion néven. A Piaf a francia argóban verebet jelent – ezt a „családnevet” Louis Leplée adta neki, aki azt mondta, hogy olyan, mint egy veréb (142 centi magas volt, és 40 kiló). Másik becenevének – la môme – jelentése „kölyök”, „fiatalasszony”. Ez pedig a korára utalt, ugyanis nagyon fiatal volt, amikor felfedezték.

Édith-nek már az anyja is fellépett kávéházakban, bárokban. Aztán amikor úgy döntött, Isztambulba megy énekelni, a kis Édith-re hányatott gyerekkor várt. Valószínűleg az utcán végezte volna, ha nem jön Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója, aki elindította a karrierjét.

A többi pedig már történelem: Édith Piaf csodálatos dalaival, gyönyörű és szívünkig hatoló hangjával nem túlzás, hogy a francia sanzon királynője lett.

Olyan felejthetetlen klasszikusokat köszönhetünk neki, mint a La vie en rose, a Milord, a Padam, padam vagy a Non, je ne regrette rien. Ez utóbbi azt jelenti, nem bánok semmit – alighanem így is élte az életét a különleges tehetségű énekesnő, egészen az utolsó percig.

Élete utolsó hónapjait Grasse külvárosában visszavonultan élte, állandó gondozás mellett. Itt hunyt el 1963. október 10-én májrákban. A párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték végső nyugalomra.