×

Csillagok

Szívszorító: mérgező szemetet esznek ezek az elefántok

A hulladéklerakókból próbálnak élelemhez jutni a Srí Lankán vadon élő elefántok. Minderről szívszorító képsorozatot készített egy jaffnai fotográfus, Tharmaplan Tilaxan.

Tilaxan régóta kíséri kamerájával a nehéz körülmények között élő elefántokat. Célja az, hogy felhívja a figyelmet a helyzetükre, arra, hogy élelem hiányában a mérgező hulladékból próbálnak táplálékhoz jutni. Nem nagy sikerrel, mert – ahogy ez is kiderül a képsorozatból – egyes példányok gyomrában a haláluk után nagy mennyiségű műanyagot, polietilént találtak.

elefántok sétálnak

A kép illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek az állatok naponta akár 30 kilométert is megtesznek annak érdekében, hogy táplálékhoz jussanak – és még így is nagyrészt emészthetetlen hulladékot esznek, ami aztán a vesztüket okozza. A hatóságok mindezt többé-kevésbé tétlenül nézik, a szemétlerakók köré nem emelnek kerítéseket.

A fotós, Tilaxan – akinek a képeit itt láthatod – továbbra is azért harcol, hogy ezek a hatalmas, gyönyörű állatok megfelelő körülmények között élhessenek.