×

Csillagok

Matthew McConaughey-t megerőszakolták

Megjelent Matthew McConaughey önéletrajzi könyve, és az Oscar-díjas színész nem csak, hogy nagyon őszinte volt, de megdöbbentő részleteket árult el az életéről.

Matthew McConaughey Greenlights címmel adta ki önéletrajzi könyvét, amely egy hagyományos visszaemlékezés helyett inkább meghatározó pillanatok gyűjteményének tűnik, de így is sok érdekességet ígér – számolt be róla az Origo.

Matthew McConaughey (Fotó: Shutterstock)

A színész már a bevezetőben elárult pár részletet, amit később a könyvben ki is fejt. Rögtön kiderült például, hogy a szüzességét úgy vesztette el 15 évesen, hogy megzsarolták – ő pedig utána sokáig komolyan hitte, hogy a pokolban fog égni, amiért házasság előtt szexelt.

Ami még ennél is durvább, hogy egy férfi erőszakoskodott vele. „Molesztált egy férfi, amikor 18 éves voltam, és öntudatlanul feküdtem egy furgon hátuljában” – írta McConaughey szintén a bevezetőben, de rögtön hozzá tette, hogy nem érzi áldozatnak magát: szerinte az univerzum folyton azon dolgozik, hogy boldoggá tegye.

 

 

Az Oscar-díjas és Golden Globe-díjas amerikai színész, talán nem véletlenül döntött most a könyv kiadásánál, hiszen november 4-én tölti be az 50. életévét.