Csillagok

Ma 53 éves Micsoda nő! sztárja, Julia Roberts

Akár hiszed, akár nem, a Micsoda nő! bombázója már 53 éves – Isten éltesse a gyönyörű Julia Robertset!

Julia Roberts 1967. október 28-án született, és bár manapság már mindenkinek az ünnepelt filmsztár jut róla eszébe, akivé vált, ő eredetileg állatorvos szeretett volna lenni. Az élet viszont másképp hozta, és a nyolcvanas évek végére már nem volt kérdés a filmes világ számára, hogy filmsztár lesz belőle: az Acélmagnóliák című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték.

Fotó: iStock.com/taniavolobueva

Ezt követte az a „hollywoodi tündérmese”, ami már az egész világon híressé tette: a Micsoda nő! című filmet 1990-ben mutatták be, és ez újabb Oscar-jelölést hozott a színésznőnek.

A következő években nagy költségvetésű romantikus komédiákban játszott. És a legendás aranyszobrocska sem váratott sokáig magára: az Erin Brockovich-ban nyújtott alakításáért elnyerte első Oscar-díját. További érdekesség, hogy ő volt az első nő a 20 millió dollárosok klubjában, amikor aláírta erről az összegről az Erin Brockovich-szerződését.

És nemcsak színésznőként sikeres: nagy divat- és kozmetikai márkák is szívesen dolgoznak vele, illetve ismertségét kihasználva olyan fontos ügyekre szeretné felhívni a figyelmünket, mint például a klímaváltozás. Emellett a UNICEF munkáját is lelkesen támogatja, a szervezet nagyköveteként.

A magánélete korábban legalább annyira színes és izgalmas volt, mint azok a romantikus filmek, amelyekben játszott – csak épp az igazit nem találta. Hosszabb-rövidebb kapcsoltok, eljegyzés, házasság, válás követte egymást az életében, mígnem az ezredfordulón, a Mexikó című film forgatásán találkozott Daniel Moderrel. 2002-ben házasodtak össze, 2004-ben születtek meg ikreik, 2007-ben pedig a harmadik gyermekük, Henry.