Csillagok

Dupla születésnap: Meg Ryan és Jodie Foster is ma ünnepel

Nem ritka, hogy két híres ember születésnapja ugyanarra a napra esik, de a mai igazán különleges, hiszen két olyan gyönyörű és sikeres hollywoodi színésznő ünnepel ma, mint Meg Ryan és Jodie Foster.

Bár nem illik azt fejtegetni, kettejük közül ki az idősebb, annyit azért hadd jegyezzünk meg, hogy Meg született előbb, 1961. november 19-én. Újságírónak készült, az egyetem mellett modellkedett, majd 1981-ben a Gazdagok és híresek című filmben kapott szerepével indult el a világhírű színésznővé válás útján.

Játszott napi sorozatban – Ahogyan a világ halad -, de olyan ikonikus mozifilmben is, mint a Top Gun. A világhírt a Harry és Sally hozta el számára. A kilencvenes években olyan sikeres – és persze romantikus – filmekben játszott, mint például Ha a férfi igazán szeret, a Francia csók, vagy a Kate és Leopold Hugh Jackmannel. 1991-ben ment feleségül Dennis Quaidhez, akitől kilenc év után elvált, és olyan szerelmei voltak, mint például Russell Crowe és a rocker John Mellencamp, akivel tavaly októberben bontották fel az eljegyzésüket. Azért reméljük, Megnek boldog lesz a születésnapja, mi legalábbis teljes szívünkből ezt kívánjuk neki.

Jodie Foster a következő évben, 1962-ben született, Alicia Christian „Jodie” Foster néven, és nemcsak kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő lett, hanem filmrendezőként is ismert és elismert. Első hollywoodi főszerepét 1972-ben kapta meg a Napóleon és Samantha című filmben, ezt olyan alkotások követték, mint az Alice már nem lakik itt, a Kapcsolat, a Pánikszoba, A belső ember, a Taxisofőr, illetve A vádlottak és A bárányok hallgatnak, amikért Oscar-díjat kapott.

Sokak számára azért is az egyik legszimpatikusabb színésznő Hollywoodban, mert megjelenésében nincs semmi megjátszott. Nem rejtegeti ráncait és ősz hajszálait, és nem akar a nullás méretű kolléganői táborába tartozni. Általában lezser szettekben kapják lencsevégre, de ez nem jelenti azt, hogy egy-egy rendezvényre ne tudna kifogástalanul felöltözni.

Ha őt látjuk, a legtöbben úgy érezzük, mintha valami fiatalos, valami ragyogó a megjelenésében – és ez csakis belülről jöhet. Nincs olyan smink, kence vagy plasztika, amivel elérhetné ezt.