Csillagok

Nem is volt olyan egyszerű feladata a Szívek szállodája szerelmes párjának

Szívek szállodája rajongók, kezeket fel! A kedves anya-lánya sorozat minden idők egyik legkedveltebb filmsorozatai közé tartozik, hazánkban szinte folyamatosan műsoron van valamelyik csatornán, annak ellenére, hogy 2007-ben véget ért.

A hirado.hu szúrta ki a Luke-ot alakító Scott Patterson interjúját, amit a New York Timesnak adott. A színész arról beszélt, hogy mennyire megterhelő volt a forgatás, sőt maga ez a szerep, és milyen áldozatokat kellett hoznia, nem csak neki, de a Lorelai-t alakító Lauren Grahamnek is.

lauren graham alexis bledel gilmore girls

Anya és lány, Rory és Lorelai. Fotó: Shutterstock

„Mindkettőnknek fel kellett hagynunk a dohányzással. Neki is szüksége volt levegőre és nekem is” – mesélte a színész.

A szériában a párbeszédek és azok sebessége adta meg a báját a karaktereknek, ehhez pedig tudni kellett tempósan, de érthetően hadarni. A szereplőknek ráadásul nem lehetett egy szót sem megváltoztatni az átlagosnál 20 oldallal hosszabb szövegkönyvükben, mert ha így tettek, azonnal leállt a forgatás – foglalta össze az interjút a People magazin.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gilmore girls (@gilmoregirls) által megosztott bejegyzés

Akinek nagyon hiányzik a Szívek szállodája a Netflixen is megtalálja sőt, 2016-ban a streaming szolgáltató a sorozat folytatását is elkészítette négy részben, amit ugyancsak nem érdemes kihagyni.