Csillagok

Sztárok apró trükkjei a fiatalságért

Azt hinnénk, a legtöbb hollywoodi színésznő felbecsülhetetlen összegeket költ a különböző szépészeti szerekre, pedig ezzel nem mindegyikük van így. Egyesek a legegyszerűbb és egyben legtermészetesebb módszerekkel maradnak fiatalosak, negyven felett is.

Lássuk azt a négy színésznőt, akik olyan hétköznapi trükkökben hisznek, amit bármelyikünk kipróbálhat.

Jennifer Lopez

Az 51 éves színész-énekesnő csodálatos formában van – lehengerlő külsejét olyan kitartó önfegyelemmel tudja megőrizni, amit sokunk megirigyelne. J. Lo ugyanis lemondott mindenről, ami ártalmas lehet az egészségére. Nem fogyaszt alkoholt, koffeint, természetesen nem dohányzik, és hetente négyszer edz. Emellett bármilyen korán is kell kelnie, mindig ügyel arra, hogy nyolc órát aludjon. A diétájában viszont nem mond le mindenről, változatosan étkezik, és gyakran fogyaszt étcsokoládét, ami egyébként tele van antioxidánsokkal.

Fotó: EPA/MIKE NELSON

Merly Streep

Hollywood talán legelismertebb színésznője immár 71 éves, és soha nem feküdt kés alá. Ő egyszerűen a kiegyensúlyozott életvitelre esküszik, és a belső béke megteremtésére. A színésznő naponta meditál, mert szerinte ez a legjobb módja a ránctalanításnak. Meryl Streep csak friss bio ételeket fogyaszt, és ő is lemondott az alkoholról. Szinte minden nap úszik legalább fél órát, azután pedig szaunázik. A szaunázás egyébként csodásan méregtelenít, kitisztítja a pórusokat, és rugalmasabbá teszi a bőrt, vallja a színésznő. Ezen kívül nagyon ügyel arra, hogy a forgatásokon ne viseljen túl sok alapozót, helyette a hidratáló, színezett krémeket részesíti előnyben.

Fotó: EPA/WILL OLIVER

Reese Witherspoon

A Doktor Szösziként is ismert Reese szinte semmit sem öregedett az utóbbi 20 évben. Vajon hogy csinálja? A trükkje nem más, mint a gyümölcsös arcpakolás. Szerinte a leghatékonyabb bőrápoló szerek a legtermészetesebb összetevőkből származnak. Egyébként a citrusfélék és a bogyós gyümölcsökből készült arcpakolások tele vannak vitaminokkal, antioxidánsokkal, melyek mind serkentik a sejtek regenerálódását.

Reese Witherspoon (Fotó: Shutterstock)

Halle Berry

Az 52 évesen színésznő ma is olyan ragyogóan szép, hogy sokunk elgondolkozik azon, vajon rátalált-e az élet elixírjére. Halle elmondása szerint szépségét főként a génjeinek köszönheti, ám az sem elhanyagolható tény, hogy minden napot jógával kezd, és naponta legalább 1 liternyi gyógyteát fogyaszt. Ami pedig még meglepőbb, hogy semmilyen ránctalanító krémet nem használ, helyette vazelinnel ápolja a bőrét. Bizony, vazelinnel. A színésznő ugyanis megesküszik rá, hogy ettől a filléres krémtől olyan ragyogó és rugalmas az arcbőre. Nos, egy próbát talán nekünk is megér!

Fotó: shutterstock