Csillagok

Volt feleségét gyászolja Alain Delon

Elhunyt Nathalie Delon francia színésznő-filmrendező, aki Jean-Pierre Melville A szamuráj című filmjében 1967-ben játszott együtt akkori férjével, Alain Delonnal.

A rákbetegségben szenvedő 79 éves Nathalie Delon családja körében halt meg csütörtökön, Párizsban – mondta el Nathalie és Alain Delon fia, Anthony az AFP-nek.

Színészi pályafutása A szamuráj című filmmel kezdődött. 1972-ben Richard Burton és Raquel Welch partnere volt a Kékszakáll című filmben, majd 1975-ben az Egy romantikus angol nő című vígjátékban is szerepet kapott. Az 1980-as évektől forgatókönyveket írt és filmrendezőként is kipróbálta magát (Azt mondják: baleset, Édes hazugságok). Roman Polanski Őrület című 1988-as thrillerjének pedig dalszerzője volt.

Nathalie Delon 2006-ban adta ki emlékiratait. A spanyol származású színésznő, aki Francine Canovas néven született 1941-ben Marokkóban, 1962-ben érkezett Párizsba, miután elhagyta első férjét, Guy Barthélémyt, akitől egy lánya született. Delont egy szórakozóhelyen ismerte meg.

A színész jegyese akkoriban Romy Schneider volt, de szerelmük miatt Delon felbontotta az eljegyzést, és 1964-ben elvette Nathalie-t. A pár Los Angelesben telepedett le, és hamarosan megszületett fiuk, Anthony. Házasságuk azonban nem volt hosszú életű, 1969 februárjában elváltak.