Csillagok

Kimondták a Grammy-díjas énekesnő, Adele válását

Két év után hivatalosan is különvált Simon Christopher Koneckitől.

Adele lefogyott 45 kilót az elmúlt két évben, de ez ugyebár nem újdonság! A most már karcsú 32 éves énekesnő ez idő alatt egy válást is átvészelt, 2019-ben ugyanis szakított Simon Christopher Koneckivel, akitől kisfia, Angelo született. A Just Jared információi szerint pedig végre a bíróság is kimondta a válást, véget ért a majd két évig tartó huzavona.

A válás során nem csak közös kisfiuk elhelyezéséről kellett dönteniük a szülőknek, de a vagyon megosztása is kérdéses volt, hiszen elvileg az esküvő előtt nem került aláírásra házassági szerződés, ami megkönnyíthette volna a dúsgazdag Adele dolgát -írja a hirado.hu.

A múlt hónapban szivárgott ki néhány dokumentum, mely szerint a vagyon és adósságaik megosztásáról megegyezett a pár. A pontos részletek nem ismertek, de 8 éves gyermeküket, a kis Angelót közösen nevelik tovább.

Az énekesnőt egyébkét tavaly év végen a rapper Skeptával hozták hírbe, de hogy valóban egy párt alkotnak-e, az eddig nem került megerősítésre. Ami pedig talán a magánügyeinél is jobban érdekli a rajongókat, hogy mikor érkezik meg régóta várt negyedik lemeze. Több pletyka is kering az állítólag elkészült korongról, melyet eredetileg februárra vártak zenei berkekben, de Adele úgy látszik, egyelőre kivár.