Csillagok

Kiakadtak Meghanra és Harryre miután megemlékeztek Fülöp hercegről

A Buckingham-palota tegnap jelentette be, hogy elhunyt Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó, II. Erzsébet királynő férje, Harry herceg nagypapája. Az egész világról érkeztek Fülöp herceget szívvel-lélekkel méltató szavak, de Harry és Meghan elég sajátosan reagált.

„Köszönjük a szolgálatodat. Nagyon fogsz hiányozni” – így búcsúzott Harry herceg és Meghan a nonprofit szervezetük, az Archewell weboldalán.

Ez sokak szerint nem túl szívhez szóló búcsú, főleg azok után, hogy a párt nem lehet azzal vádolni, hogy titkolná az érzéseit. Legutóbb óriási botrányt kavart, amikor kiteregették a szennyest és mára már kiderült, hogy gond nélkül hazudtak is az elhíresült Oprah-interjúban, a műsor ráadásul akkor került adásba, amikor Fülöp herceg fertőzéssel és szívproblémával még kórházban feküdt. A felháborodott kommentelők most úgy érzik, hogy Fülöp herceg ennél a szűkszavú közleménynél többet érdemelt volna a saját unokájától.

„Ez úgy hangzik mint mikor egy főnök megköszöni a személyzet munkáját nyugdíjba vonulásnál”

„Semmi érzelem nincs ebben. Legalább Fülöp herceg már nem csalódhat benned”

„Mi mást várhatunk tőlük? Meghan valószínűleg megmondta neki, hogy mit mondjon. Ő volt a nagyapád! Mutass érzelmeket és szeretetet”

„Hagyd a drámakirálynőt és menj haza és legyél a családoddal”

„Tejóég! Úgy hangzik mintha valami idegenről beszélnének”

„Azt az interjút soha nem szabadott volna leadni, Fülöp olyan beteg volt a kórházban”

„Azt mondod a nagyapádnak, hogy „köszönöm a szolgálatodat?”??? Ez minden, amire képes vagy? Harry kérlek nőj fel!”

Ezek még ráadásul nem is a legdurvább kommentek a britektől, de az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy egy halálesetnél valójában senki sem tudhatja, hogy milyen viharok vannak a másik lelkében.

A hírek szerint Fülöp herceget jövőhét szombaton, április 17-én kísérik utolsó útjára és kérdés, hogy Harry herceg és Meghan részt vesz-e a búcsúztatáson. Az információk vagy épp pletykák szerint, a várandós Meghan állítólag Los Angelesben marad, de Harry herceg repülőre ülhet. Az egész helyzetet a Covid is nehezíti, ugyanis az koronavírussal kapcsolatos óvintézkedések miatt harmincan vehetnek részt a szertartáson. Akik biztosan ott lesznek: a királynő, Károly herceg és a felesége, Camilla, Vilmos herceg és Katalin, Anna hercegnő és Eduárd és a gyerekeik.

Ahogy arról korábban írtunk, Fülöp halálhírének pénteki bejelentésével az Egyesült Királyságban nemzeti gyász kezdődött, amely a herceg temetéséig tart.

  • Fülöpnek az uralkodó néhai férjeként állami temetés járna, de az edinburghi herceg többször is egyértelművé tette, hogy nem szeretne nagyszabású szertartást, inkább magánjellegű, kisebb katonai tiszteletadással kísért búcsúztatást részesítene előnyben a windsori kastély Szent György-kápolnájában.
  • Fülöp az elmúlt években kifejezésre juttatta azt a kívánságát is, hogy a windsori kastélyparkban, a királyi család tagjainak fenntartott Frogmore Gardens temetkezési helyen kíván nyugodni.
  • Itt helyezték örök nyugalomra mások mellett Viktória királynőt, II. Erzsébet királynő 1901-ben elhunyt üknagymamáját, és Albert herceget, Viktória férjét is.
  • A halálhír bejelentése után az Egyesült Királyság összes középületén félárbocra eresztették a brit lobogót.
  • A nemzeti gyász protokolláris előírásai alapján a londoni alsóház összes képviselője a temetésig fekete karszalagot ölt, a férfi képviselők fekete nyakkendőt viselnek.
  • Ugyanez vonatkozik a királyi család tagjaira is.
  • A gyászidőszakban II. Erzsébet királynő várhatóan semmilyen hivatalos tevékenységet nem végez.
  • Ez azt is jelenti, hogy Fülöp herceg temetéséig nem lépnek életbe új törvények, hiszen a parlament által elfogadott jogszabályok érvénybe lépéséhez az uralkodó jóváhagyása is szükséges.
  • A brit trónutódlási sorrend Fülöp halálával nem változik, hiszen az edinburghi herceg soha nem szerepelt a királyi család trónöröklésre jogosult tagjai között.
  • Ennek értelmében továbbra is Károly herceg, a királynő és Fülöp herceg 72 esztendős elsőszülött fia a trónörökös, őt változatlanul idősebb fia, Vilmos cambridge-i herceg követi a trónutódlási rendben.

kiemelt kép: MTI

Liverpool, 2021. április 9. Zsokék és edzőik egyperces néma megállással róják le kegyeletüket a 99 éves korában elhunyt Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet brit királynő férje előtt a liverpooli Aintree lóversenypályán 2021. április 9-én, a verseny kezdete előtt. A koronavírus-járvány miatt a fűre festett körökkel jelezték a fertőzés terjedésének megakadályozásához szükséges biztonságos távolságot. MTI/EPA pool/Peter Powell

London, 2021. április 9. Fülöp edinburghi herceget, II. Erzsébet brit királynő férjét ábrázoló fényreklám London belvárosában 2021. április 9-én. MTI/AP/PA/Kirsty;Connor

Windsor, 2021. április 9. Részvétnyílvánító üzenet a virágcsokrokon a windsori kastély előtt 2021. április 9-én. MTI/AP/Frank Augstein

London, 2021. április 9. Virágcsokrot visz egy kislány a londoni Buckingham-palota kerítéséhez 2021. április 9-én. MTI/AP/Matt Dunham

London, 2021. április 9. 2017. augusztus 2-án Londonban készített kép Fülöp edinburghi hercegről, II. Erzsébet brit királynő férjéről. Fülöp 2021. április 9-én, 99 éves korában elhunyt. MTI/EPA