Törőcsik Mari végakarata szerint Bokros Levente lelkipásztor beszentelte a művésznő hamvait, amit ezután a lánya, Teréz és párja, Zoltán Pély községnél a Tiszába szórtak el.
Törőcsik Mari tisztelői a Nemzeti Színháznál kialakított emlékhelyen róhatták le kegyeletüket. Az emlékezés virágait pénteken 21 óráig van lehetőség elhelyezni a teátrum főbejáratánál.
A Nemzeti Színház emlékműsorral tiszteleg a színművész előtt, amint ezt a járványhelyzet lehetővé teszi.
Törőcsik Marit életének 86. évében, hosszas betegség után április 16-án hajnalban érte a halál. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotót a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
A színésznő egyébként évekkel ezelőtt megtervezte a temetését. Korábban az önéletrajzi könyvében jelent meg, hogy mit szeretne pontosan.
A kötetben a színésznő visszaemlékezett egykori férje, a 2013-ban elhunyt filmrendező, Maár Gyula búcsúztatására. Úgy fogalmazott, hogy olyan szép volt a temetés, mintha magának rendezte volna. Arról is beszélt milyen legyen az ő búcsúztatása.
„Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. (…) Maár Gyula meg én.. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája.” – mondta.
Kiemelt fotó: MTI







