Csillagok

Kovácsovics Fruzsina már nagyon vágyik az anyaságra

Saját, még meg nem született gyermekéhez írta „Az én anyukám” című dalt, amely „Írország és Olvasváros” című lemezén jelent meg. Az albumért – amely Fruzsina bevallása szerint terápiás jelleggel íródott – Fonogram-díjat nyert. Az énekesnő az M2 Petőfi TV Én vagyok itt! című műsorában mesélt magánéleti válságáról és az album születésének körülményeiről.

A gyerekalbum megvalósításának ötlete már évek óta érett Kovácsovis Fruzsinában, ám a lemez végül egy nagyon különleges életszakaszban született meg.

„Mondhatni terápiás jelleggel íródott az album, hiszen amikor nekifogtam, lelkileg nem éreztem kereknek sem magamat, sem a világot, a hormonális problémáim pedig tovább nehezítették az életem. De rájöttem, hogy érzéseimet, belső lelki változásaimat bele lehet csempészni a dalokba” – vallotta be a gyógyulás folyamatáról az Én vagyok itt! műsorvezetőjének, Kovács Dóra Eszternek.

Az énekesnő kiemelte az egyik számára nagyon fontos dalt is az albumról. „ Sokan azt hiszik, hogy ’Az én anyukám’ című dalt édesanyámhoz írtam, de bevallom őszintén, saját, még meg nem született gyermekemre gondoltam az írása közben. Nagyon vágyom már rá, hogy anya lehessek, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha már ő nyilatkozna rólam a dalban hallható módon” – árulta el Fruzsina.

Hogy mikor jön el számára ez az áhított állapot, egyelőre nem lehet tudni, hiszen egy évvel ezelőtt, a pandémia kezdetén nemcsak munkafronton borult fel az élete, hanem vége lett kapcsolatának is, pedig már az eljegyzésen is túl voltak párjával. Fruzsina nem titkolja, megsínylette a szakítást, de feldolgozásához pszichológus segítségét kérte, és ennek, valamint a terápiás jelleggel készült albumának hála, most már boldognak érzi magát és elmondhatatlanul örül az elismerésnek. A beszélgetést IDE kattintva újra lehet nézni.

Tartson hétfőtől-szombatig minden este 21.05-től az M2 Petőfi TV-vel, hiszen az Én vagyok itt! című műsorban meghökkentő témákkal, sikeres fiatalokkal, izgalmas beszélgetésekkel, élő koncertekkel és kihagyhatatlan zenész-interjúkkal várják a nézőket!