Csillagok

Blake Lively csípősen odaszólt a kislányait fényképező lesifotósnak

A színésznőre és tündéri kislányaira a napokban rátámadt egy paparazzo.

Blake amellett, hogy ünnepelt filmsztár, háromgyermekes édesanya is, és mint olyan, oroszlánként igyekszik óvni csemetéit a reflektorfénytől. Éppen ezért nagyon ritkán látni Ryan Reynoldsszal közös lányait, nyilvánosan legutóbb 2016-ban mutatta meg őket a kamerának.

A napokban azonban a Daily Mail lesifotósa lencsevégre kapta a csinos sztármamit három angyali lányával, akik szőke göndör fürtjeikkel egyértelműen anyjukra ütöttek.

A mosolygós képek láttán, valószínűleg senkiben nem merült fel a gondolat, hogy a színésznőt aznap egy paparazzo üldözte, pedig a szomorú igazság az, hogy Blakkel és gyermekeivel pontosan ez történt – írja a People.

Miután a színésznő észrevette, mekkora médiavisszhangot kaptak a családjáról készült fotók, felháborodott kommentet írta a képet közlő Daily Mail posztja alá:

„Úgy szerkesztettétek össze ezeket a fotókat, mintha boldogan integetnék a kameráknak, de ez egyáltalán nem így volt. A valóság: a gyerekeimet egész nap egy férfi zaklatta. A legváratlanabb helyeken ugrott elénk a fényképezőjével, majd iszkolt el gyorsan. Próbáltam vele szóba elegyedni, hogy megkérjem, hagyja abba, de elfutott előlem.”

Blake hozzátette, hogy később más lesifotóssal is összefutott, akivel megegyezett, hogy amennyiben a lányait kihagyja a felvételekből, úgy szívesen mosolyog és integet egyet a kamerájának.

„Az a legszörnyűbb, hogy valaki fizetett a tolakodó fotósnak azért, hogy gyerekeimet támadja és zaklassa” – összegezte a történteket A pletykafészek sztárja, aki sorai zárásaként megkérte a Daily Mailt, hogy távolítsa el a fotókat. A lap sűrű bocsánatkérések után eleget tett a színésznő kérésének.