Csillagok

Mel Gibson beárazta a kézfogását, és lesz is rá vevő

Borsos áron méri a jópofizást az amerikai filmcsillag.

Mel Gibson (Fotó: MTI/EPA)

Mel Gibson kiaknázza a lehetőségeit, és ha már Hollywoodban nem nőnek számára babérok, a színpadon próbál meg érvényesülni.

Na, nem a színházra gondolunk, Gibson most “showmannek” áll, és meglátogatja angol rajongóit, akik potom 1000 font, azaz nagyjában 410 ezer forint fejében kezet is rázhatnak majd vele, sőt, egy aláírt közös fotót is feltehetnek majd a kandallójuk párkányára.

Az eseményekre Londonban, Glasgow-ban, Birminghamben és Leedsben kerül majd sor az ősz folyamán, az An Experience With Mel Gibson címen futó műsor pedig valójában nem más, mint egy megrendezett interjúbeszélgetés, ahol eddig nem látott videókkal és fotókkal tűzdelve mesél majd a karrierjéről a Halálos fegyver-filmek sztárja – írja a Metro.

A belépők is borsosak, a háromfogásos vacsorával, welcome drinkkel, élő zenével szórakoztatott vendégeknek 350 fontot kell majd fizetniük a jegyért, ehhez pedig 650 fontos kiegészítő jegyre is szükségük lesz, ha a már említett közös fotóra is ácsingóznak. Azonban aki hajlandó kifizetni ezt az 1000 fontos árat, annak sietnie kell, ugyanis mindegyik helyszínen csupán 20 ilyen különleges jegy lesz eladó – olvasható a hirado.hu cikkében.