Csillagok

Lady Gagára megharagudtak a rajongói egy sál miatt

Egy egyszerű kiegészítőből is lehet botrány, főleg ha az 100 dollárosokból készült.

Lady Gaga szerencsétlenül időzített, épp ugyanaz nap tolta az emberek arcába, milyen piszkosul gazdag, amikor a másik Grammy-díjas énekesnő, Adele a Vogue-nak adott interjújában amiatt panaszkodott, hogy 200 millió dolláros vagyonából, mely nagyjából 62 milliárd forintot jelent, nem futotta neki kellően szép villára Angliában, éppen ezért Los Angelesbe költözött, ahol rögtön három luxusingatlanra is szert tett – írja a hirado.hu.

Vélhetően Gaga Adele óriási bakija nélkül is megkapta volna a negatív sajtót, hiszen nem célszerű 100 dollárosokból stólát csinálni magunknak, majd magánrepülőre ülni, és minderről fotót is készíteni a közösségi oldalunkra – írja a Page Six.

A stóla mellett pedig a rajta lévő egyéb ruhadarabok sem fast fashion darabok. A Magda Butrym pöttyös ruha 1300 dollárba, a Velantino szemüveg 449 dollárba, míg az egyedi Hermes kézitáska 22 550 dollárba kerül.

Bár első ránézésre a kiegészítő nyomtatott bankókból készült, az üzenete mégis az, hogy az énekesnőnek annyi pénze van, hogy akár sálat is fűzhet belőle.

„Gaga nekem adnád a sálad? Fázom!”

– írta az egyik kommentelő

„Melyik bankó az, amelyikkel a Chromatica-turnédra vettem jegyet?”

– szúrt oda egy másik rajongó, aki ezek után nem biztos, hogy elmegy a díva koncertjeire.

Lady Gagaának már a védjegye a megbotránkoztatás, amit sokszor épp a megjelenésével idéz elő. Vegyük csak eddigi legmeglepőbb húzását, amikor a 2014-es MTV Video Music Awards díjátadón nyers hússzeletekből komponált „ruhakölteményben” jelent meg, amelyet kékesen fénylő hosszú fehér hajára csapott ugyancsak húscafatokból készült fejdísz és húsból kötözött magas szárú cipő tett teljessé.

Az énekesnő kapott is hideget-meleget, sokan akkor is hasonlóan a dolláros sálhoz, Gaga pénzszórását sérelmezték, hisz vannak családok, akik csak ünnepekkor engedhetik meg maguknak, hogy hús kerüljön az asztalra.

Jobb, ha Gaga megmarad a kevésbé kockázatos szetteknél, mint amilyenben a nyáron vásárolgatott New Yorkban. A bokatörő Alexander McQueen csizmával még elismerést is sikerült begyűjtenie, hiszen sérülés nélkül vonult benne végig a fotósok előtt, a hátára vett angyalszárnyai ezzel már nem értek meg többet egyszerű említésnél.