Csillagok

Leonardo DiCaprio gondolkodás nélkül kutyái után vetette magát a jeges vízbe

A színész két kedvence egy befagyott tóban csibészkedett.

A Ne nézz fel! című katasztrófafilmnek nem is lehetne jobb reklám, hogy a női főszereplője, Jennifer Lawrence éppen kisbabát vár, így aztán a promóciós turné minden mozzanata a címlapokon végzi a színésznő kerekedő pocakja miatt.

Most azonban a férfi főhőst alakító Leonardo DiCaprióhoz is köthető egy jó sztori, már ami a filmet illeti. A minap az Entertainment Weekly „Around the Table” kerekasztalbeszélgetésén mesélte el a stáb azt a sztorit, amiről most sokan azt kívánják, bár ekkor is forgott volna a kamera.

Köztudott, hogy Leónak van két mentett husky kutyusa, akik mindenhova vele mennek, így a Ne nézz fel! forgatásain is hű társai voltak a filmcsillagnak, ahol aztán okoztak némi galibát, aminek könnyen nagyon rossz vége lehetett volna.

Adam McKay, a rendező arra lett figyelmes, hogy az egyik kutya alatt beszakad a jég a tavon, ami mellett épp forgattak, majd a következő pillanatban már csak azt látta, ahogy Leo utánaugrik és próbálja kimenteni az állatot.

„Amikor végre az egyik kint volt, a másik ugrott be a vízbe, végül mind együtt fagyoskodtunk a tóban”

– fejezte be DiCaprio a sztorit.

Kolléganője Jennifer Lawrence, azonban még erre is rá tudott kontrázni:

„Tudom, most valószínűleg mind egy dologra tudtok gondolni, amire én is, hogy Leo ezek után a ruháitól megszabadulva melegedett a kocsijában”

És ha már Ne nézz fel!, a Netflix újabb katasztrófafilmje igazi ínyencséggel készül az apokaliptikus történetek rajongóinak. Adam McKay amerikai forgatókönyvíró-rendező (Pancser police, Alelnök, A hangya, A nagy dobás) legújabb mozijában két csillagász médiaturnéra indul, hogy figyelmeztessék az emberiséget a föld felé tartó, pusztító üstökösre, azonban a világ nem hisz neki.

Az előzetes szerint a sztori nagyon ígéretes: