×

Csillagok

Fájdalmas betegsége miatt nem képes színpadra lépni Celine Dion

Súlyos és nem múló izomgörcsei miatt Céline Dion kanadai énekesnő bejelentette, hogy nem tudja megtartani Courage World Tour című koncertkörútjának további észak-amerikai előadásait.

„A tavaszt a gyógyulással kell töltenem” – idézte szombati sorait a Variety.com.

„Azt reméltem, hogy mostanra már jól leszek, de azt hiszem, türelmesebbnek kell lennem, követnem kell az orvosaim által előírt életmódot. A turnéval járó szervezési és előkészületi munkák miatt most kellett döntenünk arról, hogy mi lesz két hónap múlva. Boldog leszek, ha majd egészségesen visszatérek, és mindannyian magunk mögött hagyjuk a világjárványt. Alig várom, hogy újra színpadon állhassak!” – írta közleményében.

Dion a pandémia kitörése előtt, 2020. márciusban már adott 52 koncertet a turné keretében Észak-Amerikában, a további előadások idén március 9. és április 22. között lettek volna.

Az európai koncertsorozatot, amelynek első állomása május 25-én lesz Birminghamben, egyelőre nem mondták le.

Céline Dionnak korábban Las Vegas-i fellépéseit kellett törölnie, melyek novemberben kezdődtek volna, mivel az izomgörcsök akadályozták a színpadi munkát.