Gigi Hadid tavaly szeptember óta hódított barna hajjal, s bár több őszi árnyalatot is kipróbált, vélhetően rájött, hogy a szőke az ő védjegye, ami igazán kiemeli rózsaszín ajkait és hófehér baba arcát – írja a Glamour.
Gigi ha nem is eredeti hajszínére, de az úgynevezett „bébi szőke” fantázianevű árnyalatra váltott, amit a sztárfodrász, Elizabeth Sulcer készített el neki és mutatta meg a végeredményt rajongóinak közösségi oldalán.
A kész frizura egészen angyali, amitől a manöken kék szemei még sugárzóbbak. A kommentek csak dicsérik a váltást, amivel Gigi visszatért régi gyökereihez.
Nem csoda egyébként, hogy valami újjal próbálkozott az elmúlt hónapokban a szupermodell. Úgy tartják, hogy magánéleti válságok idején a nők szívesebben kísérleteznek és változtatnak. Gigi számára pedig különösen megpróbáltató volt 2021 második fele, ugyanis szakított kislánya apjával, Zayn Malikkal.
A People magazin októberben tudta meg, hogy az egykori álompár már hetek óta különköltözött, miután Zayn kezet emelt Gigi édesanyjára, Yolandára.
Állítólag egy családi vita hevében fajult el a helyzet a bennfentesek szerint, mely miatt Yolanda komolyan fontolgatja, hogy rendőrséghez fordul és feljelentést tesz. Hogy pontosan mi történt, azt nem tudni, mindenesetre a ügyben Zayn úgy nyilatkozott, minden erejével azon van, hogy ismét helyrehozza a családi békét, hisz számára az a legfontosabb, hogy Gigivel közös kislánya nyugodt körülmények között, szerető családban, a sajtó árgus szemeitől óvva nőhessen fel.
Zayn és Gigi, akiknek kislánya, Khai másfél évvel ezelőtt született meg, továbbra is közösen nevelik gyermeküket.




