×

Csillagok

Rihanna elárulta, milyen ételeket kíván a legjobban terhessége alatt

Van aki kovászos uborkára, más a a rántottára esküszik csokival, az énekesnőnek azonban egészen más a gyengéje.

Rihanna jelenleg első gyermekét várja párjától, A$AP Rockytól, akivel másfél éve alkotnak egy párt. Az énekesnő élvezi megváltozott testének minden porcikáját, kiteljesedését pedig most a Vogue magazin is megörökítette.

A fantasztikus képek mellé persze egy interjú is készült, melyben Rihanna elárulta, hogy az elmúlt hetekben őt is elragadta a kívánósság. És hogy mit is nassol egy barbadosi származású popdíva? Sós mandarint. Rihanna saját bevallása szerint is kilószámra fogyasztja a gyümölcsöt, amit jó alaposan megszór tengeri sóval.

“Csak sóval az igazi. Higgyék csak el, ez egy létező dolog. Mi Barbadoson a gyümölcsöket mindig megmártjuk az óceánban”

– mesélte Rihanna.

Ezek mellett, amivel bármikor le lehet venni a lábáról a kismamát, az a csokoládé. Akitől pedig csokiba mártott fánkot kap, azt saját bevallása szerint is örökre a szívébe zárja.

Riri teljesen átadta magát a terhességnek, így most nem foglalkozik azzal sem, mennyi fölös kilót szed esetleg magára, sőt domborulatait rendre meg is mutatja a világnak. Mióta a nyilvánosság előtt is felvállalta a nagy hírt, gyakorlatilag kismamadivat forradalmat robbantott ki azzal, hogy nem takargatja a kerekedő pocakját.

„Mostanában nagyon szeretem a szexi fogalmát feszegetni. Amikor a nők terhesek lesznek, a társadalom hajlamos azt éreztetni velük, hogy már nem olyan kívánatosak, ezért elrejtik a testüket. Én ezt most megdöntöm, és megmutatom, hogy egy nő állapotosan is lehet szexi”

– szögezte le Rihanna egy interjúban, amikor merész kismamastílusáról kérdezték.

Hogy mikor is érkezik pontosan a baba, azt nem tudni, azt azonban igen, hogy az énekesnő stílusosan egy barbadosi kastélyban szeretné világra hozni születendő gyermekét, nem mindennapi körülmények között. Egészen pontosan a terv egy ötcsillagos, pazar tengerparti otthonszülés, ami után after partyval és spa kezelésekkel kedveskedne a családnak és a barátoknak.