Csillagok

Rita Ora végre megtalálta a boldogságot – hamarosan oltár elé áll az énekesnő

A Thor-filmek rendezője feltette a nagy kérdést a világhírű énekesnőnek.

Rita Ora és Taika Waititi eljegyezték egymást és úgy tudni az esküvővel sem várnak sokáig. A sztárpár állítólag hamarosan oltár elé áll majd egy visszafogott szertartás keretében, de természetesen barátaiknak is tartanak majd egy nagy ünnepséget valamikor a nyár folyamán.

„Ez nem arról szól, hogy valami nagy hivalkodó dolgot csináljanak, és előre hencegjenek vele. Egyszerűen csak nagyon szerelemesek és úgy döntöttek eljött az ideje, hogy hivatalosság tegyék a kapcsolatukat. Nem is lehetnének boldogabbak”

– mesélte a pár egy közeli barátja a PageSixnek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Taika Waititi (@taikawaititi) által megosztott bejegyzés

A 31 éves énekesnőt és a Thor: Szerelem és mennydörgés 46 éves rendezőjét, először 2021 tavaszán csípték el a lesifotósok összebújva andalogni Sydneyben. Pár hónappal később Taika Waititi egy ausztrál lapnak erősítette meg a pletykákat.

A pár 2021 augusztusában debütált először együtt a vörös szőnyegen az Öngyilkos osztag premierjén.

A rendező 2020-ban vált el feleségétől Chelsea Winstanleytől, akitől két lánya született, a 10 éves Te Hinekāhu és a 6 éves Matewa Kiritapu.