×

Csillagok

Victoria Beckham anyósként egyelőre rosszul vizsgázik

Szóba sem áll fia 29 éves feleségével, aki nem vonta be az esküvőszervezésbe.

 

Bár eddig úgy tűnt, hogy Victoria Beckham szinte rajong fia, Brooklyn Beckham feleségéért, a Page Six legfrissebb információi szerint a két nő szóba sem áll egymással.

“Egyszerűen ki nem állhatják egymást, az esküvői előkészületek borzasztóak voltak. Ez kész hidegháború”

– nyilatkozta egy bennfentes a lapnak.

Mint kiderült, a milliárdos Nelson Peltz lányának határozott elképzelései voltak az esküvőjét illetően, és nem akarta, hogy Victoria bármibe is beleszóljon. Semmiben nem kérte ki az anyósa véleményét, minimálisan kommunikáltak a lagziról.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@brooklynpeltzbeckham által megosztott bejegyzés

Állítólag a szülők Brooklynnal is sokkal kevesebbet beszélnek a lagzi óta, a helyzeten pedig nem segített a Tatler magazin cikke sem, melyben Nicolát az új Mrs. Beckhamnek nevezték.

Brooklyn és Nicola Peltz a floridai Palm Beachen fogadott egymásnak örök hűséget még áprilisban. Az ara egy gyönyörű Valentino ruhában sétált az oltárhoz, amit egy csipkemintás fátyollal párosított, Brooklyn pedig egy Dior öltönyben várta. A virághordó koszorúslány szerepét Beckhamék legkisebb gyermekére, a 10 éves Harperre osztották.

Az esküvőt és az azt követő lagzit nem aprózták el, állítólag 350 millió fontra, közel 1,3 milliárd forintra rúgtak a költségek, de a népes vendégseregnek kijárt a korlátlan szórakozás.

A szórakoztatóipar világhírű csillagai, sportemberek, politikusok és tehetős üzletemberek szerepeltek a meghívottak listáján. Brooklyn Beckham keresztapja, Elton John azonban turnéja miatt nem tudott részt venni a jeles eseményen. A zenét Snoop Doog szolgáltatta, a kifogástalan menüről pedig Gordon Ramsay gondoskodott.

A hírességek körét tovább erősítette Eva Longoria, Nicole Richie, Gigi Hadid, a teljes Spice Girls, a Williams-nővérek és még sokan mások, de a pletykák ellenére Harry herceg és Meghan hercegné nem vettek részt az esküvőn.

Érdekesség, hogy az esküvő után Brooklyn felvette dúsgazdag felesége vezetéknevét, így lett belőle Brooklyn Joseph Peltz Beckham.