Csillagok

Olivia Newton-Johnt gyászolja Hollywood

Világsztárok búcsúznak a legendás énekes és színésznőtől, a Grease sztárjától, a hétfőn elhunyt Olivia Newton-Johntól.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

People Magazine (@people) által megosztott bejegyzés

Newton-John 73 éves volt, a tájékoztatás szerint családja és barátai körében hunyt el dél-kaliforniai farmján. A négyszeres Grammy-díjas énekesnő és színésznő 2018-ban jelentette be, hogy harmadszorra is rákot diagnosztizáltak nála.

Olivia ünnepelt színész és énekes-dalszerző volt, akit legtöbben Sandy Olsson szerepéről ismertek az 1978-as Grease (Pomádé) című filmmusicalből. A szerepet úgy kapta meg, hogy szinte alig volt színészi tapasztalata, az éneklés volt a fő terepe, zenei karrierje öt évtizedet ölelt fel.

Életének későbbi szakaszában nyíltan beszélt a mellrákkal folytatott küzdelmeiről, és létrehozta az Olivia Newton-John Alapítványi Alapítványt. Először 1992-ben kezelték mellrákkal, akkor sikeresen leküzdötte, de később két alkalommal is kiújult a betegsége. 2013-ban a vállában találtak rákos elváltozást, 2018-ban pedig újabb rossz hírt kapott. A negyedik stádiumban van, ráadásul a mellrák áttéteteket képzett a keresztcsontjában.

Halálhírét követően barátai és kollégái, köztük a Grease sztárjai, John Travolta (Danny Zuko), Michael Tucci (Sonny) és Didi Conn (Frenchy) is elismeréssel adóztak emléke előtt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

People Magazine (@people) által megosztott bejegyzés

„Drága Oliviám…Találkozunk majd az út végén, és mindannyian újra együtt leszünk. A tiéd vagyok az első pillanattól kezdve, hogy megláttalak, és örökre! A te Dannyd, a te Johnod!”

A Sonnyt alakító Michael Tucci a Fox Newsnak elmondta: „Olivia különleges kincs volt számomra és a családom számára. Hihetetlenül kedves volt mindenkihez, akivel találkozott.”

Olivia Newton-John minden kétséget kizárólag kora egyik legvonzóbb szexszimbóluma volt, aki olyan hollywoodi hírességek első szerelme volt, mint Hugh Jackman vagy a filmrendező James Gunn.

NEW YORK – JANUARY 19: Hugh Jackman and Olivia Newton John attend the 2006 Australia Day Ball to honor Olivia Newton John at Cipriani, Wall Street on January 19, 2007 in New York City. (Photo by Amy Sussman/Getty Images)

„Lesújtva értesültem Olivia haláláról. Életem egyik legnagyobb kiváltsága volt, hogy megismerhettem őt. Nem csak az egyik legtehetségesebb ember volt, akit ismertem, de ő volt az egyik legnyitottabb szívű is. Egyedülálló lélek volt. Nem titok, Olivia volt az első szerelmem. Minden este lefekvés előtt megcsókoltam a szobám falán lógó poszterét. A szelleme örökké velünk marad. A rák elleni küzdelem egyik élharcosa volt, aki nem ismert lehetetlen. Szeretlek Olivia”

– fogalmazta meg szívbe markoló búcsúját Hugh Jackman, aki maga is évek óta küzd a rákkal.

James Gunn, aki évekig élt abban a házban, amit Olivia épített Malibuban, így köszönt el: „A halálhíre letaglózott. Ő volt az első gyerekkori szerelmem. Imádtam a Grease-t, és Olivia énekét. És azt a megtiszteltetés ért, hogy egy ideig az ő házában élhettem. Nyugodj békében!”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Barbra Streisand (@barbrastreisand) által megosztott bejegyzés

Barbra Streisand egy régi fotóval búcsúzott elhunyt kolléganőjétől, ahogy A dadust alakító Fren Drescher is.

„A csodálatosan tehetséges, kedves és édes Olivia Newton-John 73 éves korába elhunyt. Lenyűgöző életet élt, áradt belőle a melegség és a jószívűség. Megszakad a szívem a családjáért, hiszen ők tudják a legjobban, milyen mély veszteség ez. Önzetlen ember volt, sokkal jobb, mint a legtöbben, és a világ egy sokkal sötétebb hely lett a fénye nélkül.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fran Drescher (@officialfrandrescher) által megosztott bejegyzés

Oliviától olyan hírességek búcsúztak még többek között, mint Julianne Hough, Gabrielle Union, Jane Lynch, andy Cohen, Mario Lopez és Kathy Griffin.