Csillagok

Stallone és gyönyörű felesége, úgy tűnik egy percig sem gondolta komolyan a válást

A házaspár kéz a kézben andalgott az utcán, alig néhány héttel azután, hogy Jennifer beadta a válókeresetet.

Mintha mi sem történt volna – kezdődhetne Sylvester Stallone és Jennifer Flavon közös történetének újabb fejezete. Flavin alig több mint egy hónapja, augusztus 19-én nyújtotta be 25 év után a válási papírokat, melyekben azt állította, hogy férje szándékosan elherdálta vagyonukat, amit Stalonne egyébként tagadott.

Egy héttel ezelőtt azonban váratlan fordulatot vett a történet, a pár sajtósa ugyanis bejelentette, Sly és Jennifer kibékült. A pár anno nem kötött házassági szerződést, és a rossz nyelvek szerint éppen ez az oka, hogy a megindított per első hetei után a felek visszavonulót fújtak.

Bárhogyan is történt, a sztárpár látszólag a második mézesheteit éli. Sly és Jennifer Manhattanben sétálgatott szerdán, és látszólag kifejezetten örültek a paparazzók társaságának, akik kedvéért egymáshoz bújva mosolyogtak a kameráknak. Nagyon úgy tűnik, hogy mindent bevetnek annak érdekében, hogy ismét Hollywood legboldogabb házaspárjai közé küzdjék magukat.

Az akciósztár a békülés után egyébként komoly slamasztikában lehet, hiszen zsinórban két – feleségét ábrázoló – tetoválását is elfedette a válás hevében, így nem lenne meglepő, ha hamarosan újabb időpontot foglalna egy művésznél, hogy egy újabb alkotással pecsételje meg békülésüket.

A 76 éves Sly és 54 éves felesége 1997-ben házasodott össze, és három gyermekük született: a 25 éves Sophia, a 24 éves Sistine és a 20 éves Scarlet. Bár a lányok sokszor feltűnnek apjuk oldalán egy-egy premieren, sokat nem tudni róluk, éppen ezért lehet hiánypótló a sztárcsemetéket bemutató reality sorozat, melyet a család új, 35 millió dolláros Palm Beach-i birtokán és környékén forgatnak már hónapok óta, és a Parapount Pluson debütál majd.