Csillagok

Harmadik stádiumú rákos fiát vesztette el a filmsztár

Tim Roth gyászol, a napokban vesztette el a fiát, aki mindössze 25 éves volt.

„Ő egy vad és vibráló energiagömb volt, a lelke pedig tele volt fénnyel és jósággal” – idézte Cormac Roth családjának közleményét a The Guardian. A gyászjelentésben kiemelték, hogy minden „vadság” ellenére Cormac volt a kedvesség megtestesítője is, aki boldogságot és fényt vitt a köülötte lévők életébe. A család úgy fogalmazott:

„Cormac csak nemrég lett férfi. Szeretjük őt. Bárhová is megyünk, magunkkal visszük.”

A hollywoodi sztár fiánál 2021 novemberében diagnosztizáltak harmadik stádiumban lévő csírasejtes daganatot. A diagnózist követően a zenész azt írta az Instagramon, hogy a daganat elvette a hallásának felét, harminc kilót a testsúlyából és az önbizalmát is.

„Az élet rövid. Ez pedig maga a káosz. Sosem tudhatod, mikor történik meg veled. Légy jól, és menj el orvoshoz” – írta a bejegyzésében.

A zenész munkásságáról a The Guardian felidézte, hogy Cormac 2018-ban adta ki a Python című albumát, valamint 2020-ban közreműködött Michel Franco New Order című filmjének zenéjében. Cormac Roth október 16-án hunyt el.