Csillagok

Shania Twain betegsége a hangjába kerülhet

Shania Twain, az immunrendszerét megtámadó betegségen esett át,. Komoly orvosi beavatkozás sem tudott az állapotán döntően változtatni, így felmerült a kérdés, hogy színpadra állhat-e valaha. A hírek nem túl biztatóak.

Négy évvel ezelőtt Shania Twain karrierje derékba törni látszott, ugyanis komoly betegséggel kell megküzdenie, Lyme-kórt diagnosztizáltak nála. A betegség pedig igen komoly tüneteket okozott, hangját is elvesztette.

„Kétségbeestem, nagyon-nagyon aggódtam, hogy mást nem tehetek ellene, csak elfogadom a sorsom. Úgy gondoltam, talán sosem énekelek többé.”

Az énekesnő akkor átesett egy műtéten és lassacskán visszajött a hangja. A felépülés nagyon lassú volt, és mint Shania nyilatkozta, a régi hangján soha többé nem fog tudni énekelni, de megszerette az új, mélyebb hangtónusát.

A countrysztár nemrég a TalkShopLive-val beszélgetett a Queen of Me című új albuma megjelenése előtt, amely az első, amelyet a 2018-as nyitott torokműtétje óta rögzített.

Az interjú során az 57 éves Twain nyíltan beszélt a műtét potenciálisan karrierjét veszélyeztető következményeiről, amely egyike volt annak a több invazív műtétnek, amelyen a Lyme-kórral folytatott hosszan tartó küzdelme miatt átesett.

„Amiért ez a lemez még értékesebb számomra, az az, hogy nem tudom, hogy a beavatkozás, amin átmentem, örökké tart-e”

– vallotta be Twain.

Shania szerint idővel előfordulhat, hogy ismét elveszti a hangját, és akkor újabb műtétre lesz szüksége, de annak kimenetele bizonytalan.

Az énekesnő ennek ellenére bizakodik, és úgy érzi, hogy rengeteg mindent tudna még nyújtani a rajongóinak, mint mondta, 150 évre is kitartana a kreativitása.