Derült égből villámcsapásként jelentette be kedden Paris Hilton, hogy férjével szülői örömök elé néznek, ugyanis béranya segítségével megszületett első közös gyermekük, egy kisfiú.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 41 éves Hilton-örökösnő egy Instagram fotóval árulta el az örömteli gólyahírt: „Szavakkal már most kifejezhetetlen a szeretetünk.”
„Mindig is az volt az álmom, hogy anya legyek, és annyira boldog vagyok, hogy Carter és én egymásra találtunk. Annyira izgatottak vagyunk, hogy együtt alapíthattuk meg a családunkat, és a szívünk majd szétrobban a szeretettől a kisfiunk iránt”
– mondta Hilton a PEOPLE-nek adott nyilatkozatában.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Carter Reumnak a most született kisfiú a második gyermeke. A tőkebefektetőnek egy korábbi kapcsolatából, a realitysztár Laura Bellizzivel már van egy 10 év körüli gyereke, akit csak egyszer látott. Noha Carter támogatja a gyermeket, nincs vele hagyományos apa-lánya kapcsolata.
A baba érkezése előtt Hilton nem csinált titkot abból, hogy Reummal saját családot szeretnének alapítani.
A múlt hónapban Paris megosztotta, hogy ő és férje már 2020-ban elkezdték mesterséges megtermékenyítés folyamatát, még azelőtt, hogy a férfi egyáltalán megkérte volna a kezét.