Csillagok

Ki lehet Rory gyermekének az apja? – Lehull a lepel a Szívek szállodájának titkáról

Számtalan teória látott napvilágot arról, hogy kinek a gyermekét hordja a szíve alatt Rory és ki mellett leli majd meg a boldogságot. Egészen eddig titok övezte a kérdést., de most a titokzatos rejtély megoldódhat.

Lassan hét év telt el azóta, hogy a Szívek szállodája négy, egyenként másfél órás epizódokkal tovább folytatta a Gilmore-lányok történetét. A rajongók szíve azonban megszakadt a befejező epizód csattanója miatt, mely évekre bizonytalanságban hagyta őket.

Az a bizonyos utolsó négy szó

Amy Sherman-Palladino állítólag már az eredeti sorozat elején tudta, mi lesz az a négy szó, amivel majd befejeződik az anya-lánya kapcsolatot boncolgató dráma. Azonban a 2007-ben befejezett történet, az utolsó évad előtt jogi vitába keveredő rendező nélkül került lezárásra, így az eltervezett mondat végül nem hangzott el a záró epizódban. Így a 2016-ban, a Netflix által felélesztett történet végén kapták meg a rajongók az évekkel korábban eltervezett befejezést. Már ha nevezhető ez befejezésnek…

Hiszen sokakat hideg zuhanyként ért a  “Mom, I am pregnant (anya, terhes vagyok)” vallomás – amit már csak a stáblista követett.

Hogy ki az apa? Végül melyik volt szerelme mellett találja meg Rory a boldogságot, beindul-e karrierje? Ezekre bizony nem kapunk választ. A teóriák az évek során csak gyűltek és gyűltek, mígnem a széria stylistja vetett véget a találgatásoknak, aki egy emberre szűkítette a lehetőségeket.

Valerie Campbell egy TikTok-videóban mutatta be okfejtését, mely szerint csak egy nyilvánvaló lehetőség van, főképpen ha figyelembe vesszük a matekot.

“Vicces, hogy hány teória van azzal kapcsolatban, ki lehet Rory gyermekének az apja, de az én fejemben, mindig is csak egy verzió volt.”

Mégpedig a matek miatt: Rory ősszel, amikor elmondta a gólyahírt az anyjának, még nem mutatta a terhesség látható jeleit, ami azt jelenti, hogy Rory exbarátja, Paul kizárható. A Vuki-jelmezes fiatalemberrel való egy éjszakás kaland eredménye sem lehet a baba, hiszen az egy tavaszi hónapban történt. Sokak favoritja, Jess sem lehet az apa, hiszen a történetszál szerint romantikus kapcsolatba már nem került Roryval az új részek alatt, így az egyetlen logikus apajelölt nem más, mint Logan.

Logan és Rory évekig fenntartották kapcsolatukat, azok után is, hogy mindkettejüknek más-más irányba haladt az életük. Amikor Logan feleségül kérte aktuális barátnője kezét, még utoljára együtt töltött Roryval egy estét, ezután pedig nem sokkal elhangzott a nagy bejelentés.

Hogy valaha a képernyőn is megláthatjuk-e, mi az igazság, arra Lauren Graham válaszolt a NewBeauty-nak adott tavaly őszi interjújában. Mint elhintette, nem csak ő, de a Szívek szállodája alkotója, Amy Sherman-Palladino is hajlik rá, hogy újabb részek készüljenek. Egyelőre azonban, semmi biztosat nem lehet tudni.

Forrás: today.com