Alec Baldwin és Kim Basinger nagyszülők lettek. Közös lányuk, Ireland világra hozta első gyermekét, akit párjával, André Allen Anjos zenésszel vártak.
A 27 éves modell egy családi fotóval hozta nyilvánosságra kisbabája születését, a fotóhoz pedig egyszerűen annyit írt: Holland.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ireland korábban már elárulta, hogy milyen nevet szeretne adni a lányának, valamint azt is, hogy szeretne családi hagyományt teremteni abból, hogy városokról nevezik el a gyerekeket.
Alec Baldwin legidősebb lánya január elején osztotta meg követőivel a közösségi médiában, hogy első gyermekét várja.
„Nagyon izgatott vagyok az anyaság miatt, alig várom, hogy felneveljem ezt a kisembert. Amikor én gyerek voltam, vágytam a stabil családra, de ez nem adatott meg, szóval mindent megteszek, hogy a lányomnak megadhassam ezt.”
Ireland és André 2021 óta alkotnak egy párt, és együtt vezetik az oregoni Good Times kávé- és borbárt.