Tori Spelling ijesztő felfedezést tett otthonában, amely mint mondja, „lassan megöli” a családját.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A színésznő szerdán osztotta meg Instagram-követőivel, hogy ő és gyermekei már hosszú ideje szenvedtek egy sokáig be nem azonosított fertőzéstől, melyből eddig nem sikerült kigyógyulniuk.
„A családunknak segítségre van szüksége” – írta az 50 éves egykori színésznő, aki most olyan ügyvédet keres, aki hasonló ügyekben jártas, és képviselni tudná az ügyét a bíróságon.
Tori és gyermekei, a 16 éves Liam, a 14 éves Stella, a 11 éves Hattie, a 10 éves Finn, és a 6 éves Beau három éve laknak egy bérelt házban, melyről egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy falai súlyosan penészesek.
A gyermekei hónapok óta egyfolytában betegek, Tori azonban sokáig azzal nyugtatta magát, hogy az iskolában kapnak el mindig valamit. Kiderült azonban, hogy az állandósult 39 fokos láz, a szédülés, a kaparó torok és a bőrelváltozások mögött komolyabb probléma húzódik.
„Lebetegszünk, jobban leszünk, hogy aztán újra lebetegedjünk. Erről szól az életünk” – panaszolta a Beverly Hills 902010 sztárja, aki vélhetően jogi úton vonná felelőségre a lakás tulajdonosát.
A kommentelők között többen Brittany Murphy tragikus halálát emlegették fel, akit állítólag a penész okozta tüdőgyulladás vitt el 2009 decemberében. Az amerikai egészségügyi hatóság Brittany Murphy halálával kapcsolatban azt állapította meg, hogy egy elhúzódó megfázás, különböző antibiotikumok együttes hatása, és a pár lakásában található penészgomba együttesen okolható a tragédiáért.
Több dokumentumfilm is foglalkozott már a Spinédzserek sztárjának halálával. A sajtóhírek azt kiemelték, hogy környezeti vizsgálat eredményeit soha nem hozták nyilvánosságra, így az sem derült ki, hogy valóban találtak-e penészgombát a házban.