Csillagok

Cher őszintén mesélt az öregedésről

A 77 éves énekesnő kirobbanó formában van.

Cher a minap a brit reggeli televíziós műsor, a Good Morning Britain vendége volt és őszintén elmondta, mit gondol az öregedésről.

„Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy 80 éves leszek, hamarabb is, mint azt szeretném” – mondta a 77 éves díva.

Az énekesnőnek azonban van egy titka, ami évek óta meghatározza az életét, és amelynek köszönhetően a mai napig sokkal fiatalabbnak érzi magát a koránál.

„A titkom, hogy még mindig a farmernadrágomat hordom, a hajamat pedig eszem ágában sincs rövidre vágatni. Emlékszem, amikor a barátnőmmel, Paulette-tel arról beszélgettünk, hogy mikor kell majd levágni a hajunkat, és abbahagyni a farmer viselését, mert úgy tűnt, hogy akkoriban ezt csinálták az idősödő nők.”

Bár a farmer viselése és a hosszú haj egy dolog, de Cher ráadásul még jó géneket is örökölt.

„A családom genetikája igencsak elképesztő. Nem tudom, hogy az, hogy nem érzed magad öregnek, fiatalabbá tesz-e. Lépést tartok a trendekkel.”

Ami pedig az egészséges életmódját illeti: nem gyenge idegzetűeknek való – akár így is jellemezhetnénk Cher fitneszrutinját, amit a mai napig rendszeresen végigcsinál. A programban hasizomedzés, wall sit, ami a combokban található négyfejű izmok erősítésére irányuló gyakorlat, zumba, jóga és fitnesz is szerepel. Ezek hallatán semmi meglepő nincs abban, hogy Cher 77 évesen is ugyanolyan fitt, mint ötven évvel ezelőtt.

Az énekesnő őszintén mesélt jellegzetes koromfekete fürtjeiről is, és kijelentette, hogy őt bizony a világ sosem fogja ősz hajjal látni.

„Az őszülés más lányoknál nem nagy dolog, de én nem vagyok rá vevő”

– szögezte le a díva, aki szőkén, vörösen és ébenfeketén is hódított már. Ami a szépségápolási rutinját illeti, büszkén vállalja, hogy a mai napig is erősen sminkel, ami számára szórakozás, akit pedig zavar, annak azt üzenni, hogy keressen mást témát, amin köszörülheti a nyelvét.