Forrás: MTVA/Csöndör Kinga
Az EMeRTon-díjas színész-énekes, Miller Zoltán és felesége, a számos népszerű zenés darabból ismert előadóművész, Vágó Bernadett lánya, Miller Bella októberben lesz hétéves, így az ősz beköszöntével ő is megkezdte az iskolát. A művészek ezért színpadi elfoglaltságaik és a Magyarország, szeretlek! őszi évadának új adásai mellett a beiskolázás izgalmait is átélhették. Az évnyitó friss élményeiről a Duna szeptember 2-től a megszokott időben látható, délelőtti magazinműsorában, a Család-barátban meséltek.
„A kislányunk, Bella ma ment először iskolába. Az évnyitó nagyon szép volt, az elváláskor az osztályteremben viszont egy-két gyermek pityergett, ő nem. Boldog vagyok, hogy nem érzi magát elhagyatottan, kíváncsian és talpraesetten kezdte el az első osztályt” – büszkélkedett Vágó Bernadett. Mint mondta, úgy képzelte, nehezebb lesz az elválás, de szerencsére nehézségek és aggodalom nélkül tudtak elbúcsúzni egymástól.
„A nővére, Emma, aki már 14 éves elmúlt, kiokosította őt a nyáron, hogy melyik a legjobb hely a padok közül. Az utolsó sorban, az ablak mellé kellett volna ülnie, de mivel az összes fiú osztálytársa lefoglalta ezeket a helyeket, ezért neki elől lesz helye, a többi lánnyal” – mesélte Miller Zoltán. Hozzátette, bíznak benne, hogy a tudás mellett sok baráti kapcsolatra is szert tesz majd kislányuk az iskola falai között, ahogyan ő is sok fontos barátságot őriz máig az iskolás évekből. A teljes adás – amelyben egy rég nem látott barát is feltűnik – újranézhető a Médiaklikken, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások.
Család-barát – szeptembertől hétköznaponként 9:35-től és 11 órától újra a Dunán.
Magyarország, szeretlek! – új adásokkal vasárnaponként 19:45-kor a Dunán.
Kiemelt fotó forrása: Vágó Bernadett és Miller Zoltán (Fotó: Ridikül/Tőke Béla)